A QAnon-hívők megint hiába várták, hogy a feltámadó Kennedy segítse hatalomra Trumpot

2021. november 23. – 23:20

Másolás

Vágólapra másolva

A QAnon-konteó az utóbbi évek egyik legszívósabb összeesküvés-elmélete: hiába veszítette el már rég a hatalmat Donald Trump előző amerikai elnök, sokan még ma is abban bíznak, hogy a jó (értsd: Trump) végül képes lesz győzedelmeskedni a rossz (értsd: a kannibál-pedofil demokrata elit) fölött.

Ennek a legutóbbi megnyilvánulása, hogy több tüntetést is szerveztek Dallasba, John F. Kennedy elnök 1963-as meggyilkolásának helyszínére, hogy JFK eljövetelét várják, aki majd királlyá koronázza Trumpot, vagy ha nem is, akkor Trump legalábbis az 1999-ben repülőgép-balesetben meghalt ifjabb JFK-vel oldalán indul majd el a 2024-es elnökválasztáson, ahol nyilván fényes diadalt aratnak. Hogy miért és hogyan, arról egy korábbi alkalommal már részletesebben is írtunk, de akkor a Kennedyk végül nem jelentek meg az összegyűltek előtt.

A jelek szerint azonban ez nem tántorította el őket attól, hogy megint összegyűljenek. A Sky News beszámolója szerint ugyanis az elmúlt hetek több hasonló megmozdulása után hétfőn újra elzarándokoltak Dallasba, hogy személyesen lehessenek jelen, amint JFK bejelenti Trump uralmát. A legutóbbi fejlemények szerint a hívők egy része abban bízik, hogy az ifjabb Kennedy egyenesen maga Q, azaz a QAnon-mitológia központi alakja, aki valójában él, és eddig is ellátta információval a lelkes támogatói közösséget. A jelek szerint azt az információt még nem közölte velük, hogy pontosan mikor érkezik, mert ezúttal is hiába várták.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!