Egy embert még keresnek, miközben gyűlnek a kérdések a Szicíliánál elsüllyedt luxusjacht körül

Legfontosabb

2024. augusztus 22. – 21:11

Egy embert még keresnek, miközben gyűlnek a kérdések a Szicíliánál elsüllyedt luxusjacht körül
A Perini Navy Press Office képe a brit bejegyzésű Bayesian vitorlásról, amely egy viharban a szicíliai Palermo környékén 2024. augusztus 19-én hajnalban elsüllyedt. A fedélzetén tartózkodó 22 ember közül 15-öt kimentettek, hatot holtan találtak meg, egyet még keresnek – Fotó: Perini Navy Press Office / EPA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Ünnepi körútnak indult, de tragédiába torkollt a Bayesian luxusjacht utazása. A hajó hétfőn hajnalban borult fel Szicília partjaihoz közel egy viharban, a fedélzeten lévők közül tizenöt embert sikerült kimenteni. Egy ember holttestét már hétfőn megtalálták, hat embert eltűntként tartottak számon, de szerda estére közülük további öt holttestét megtalálták.

A Reuters és az olasz média szerint köztük van a Morgan Stanley elnöke és a brit Bill Gatesnek vagy Steve Jobsnak is nevezett Mike Lynch, a lapinformációk szerint utóbbi 18 éves lánya lehet az, akit még nem sikerült megtalálni. A BBC hozzátette, hogy az olasz törvények alapján csak akkor nevezhetik meg hivatalosan az áldozatokat, ha a családtagjaik vagy közeli ismerőseik azonosították őket. A családhoz közelálló forrástól is úgy tudják, Lynch holttestét is felszínre hozták.

A megrázó eset után felmerül a kérdés, hogy hogyan süllyedhetett el ilyen hirtelen egy luxusjacht, és miért maradt meg sértetlenül körülötte több másik hajó. A szakértők sem tudják még, hogy történt-e emberi mulasztás. Vannak, akik szerint számos hibát követett el a legénység, viszont egy olyan meteorológiai jelenség, egy víztölcsér áldozata is lehetett a hajó, ami egyre gyakoribbá válhat a globális felmelegedés miatt. A BBC szerint lehetséges, hogy több tényező együttállása okozta végül a tragédiát.

Két másodpercre elvesztettem a lányomat a tengerben

A brit zászló alatt közlekedő Bayesian augusztus 14. óta volt úton. Az ötödik napon a Palermótól keletre fekvő kis halászfalu, Porticello kikötője közelében horgonyzott le, amikor hétfő hajnalban egy hirtelen vihar csapott le a tengeren. A szemtanúk szerint a Bayesian horgonya le volt eresztve, amikor a vihar lecsapott, aminek következtében a 72 méteres alumínium árbóc kettétört, a hajó pedig hajnali öt óra körül elvesztette egyensúlyát, és hamar elsüllyedt.

Karsten Borner, egy közeli hajó kapitánya azt mondta, a vihar elvonulása után a legénysége észrevette, hogy a mögöttük lévő jacht eltűnt. „Láttunk egy piros jelzőfényt, ezért az elsőtisztemmel odamentünk, és megtaláltuk a sodródó mentőtutajt” – mondta a Reutersnek. Legénysége kimentett a vízből néhány túlélőt, közülük hárman súlyosan megsérültek.

Egy másik halász szintén végignézte a jacht elsüllyedését. Egy szicíliai lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy még otthon volt, amikor a vihar lecsapott, de rálátott a kikötőre. Egyből feltűnt neki, hogy mekkora árbóca van a jachtnak. Nem sokkal később lement a porticellói Santa Nicolicchia-öbölbe, hogy jobban megnézze, mi történt. Hozzátette: „A hajó még mindig a felszínen volt, aztán hirtelen eltűnt. A saját szememmel láttam, ahogy elsüllyedt.”

Az egyik túlélő, Charlotte Golunski brit turista egészen más szemszögből kísérte végig a történteket. A La Repubblica nevű lapnak azt mondta, hogy párjával és egyéves kislányával a mennydörgésre és a hajó hánykolódására ébredtek. Mindhárman a fedélzeten voltak, amikor a jacht elsüllyedt, szerinte csak ezért élték túl a történteket.

„Két másodpercre elvesztettem a lányomat a tengerben, aztán gyorsan átöleltem a hullámok tombolása közepette. (…) Minden erőmmel azon voltam, hogy a felszínen tartsam, a karjaimat felfelé nyújtva, hogy ne fulladjon meg. Minden sötét volt. A vízben nem tudtam nyitva tartani a szemem. Segítségért kiáltottam, de csak mások sikolyait hallottam magam körül” – mesélte.

A hajó tulajdonosának, Mike Lynchnek a felesége, Angela Barcares túlélte a balesetet. A La Repubblicának egy szicíliai kórházból nyilatkozott. Azt mondta, hogy helyi idő szerint hajnali 4 órakor ébredt fel, amikor a hajó megbillent. Elmondása szerint ő és férje kezdetben nem aggódtak, de aztán a jacht ablakai betörtek. Férje és az egyik lánya az eltűntek között volt.

Egy sikeres per után ment ünnepelni a társaság

A hajón összesen 22-en voltak azon az éjszakán. A legénységen kívül szinte mindenki egy nemrég lezárult bírósági ügy részese volt, aminek középpontjában az 59 éves Lynch állt. A kezdetben eltűntként kezelt hat ember között volt Lynch és lánya is, Hannah, aki nemrég érettségizett, és most ünnepelte, hogy felvették az Oxfordi Egyetem angol szakára.

Az egy időben a brit Bill Gatesként is emlegetett Lynch már egyetemi tanulmányai alatt elindította első vállalkozását, majd nagyot ment az Autonomy nevű cége, ami statisztikai elemzésekkel foglalkozott. A módszerhez többek között a Bayes-tételből kiinduló bayesiánus következtetést is felhasználták, innen eredhet az elsüllyedt hajó neve, a Bayesian is.

A vállalkozás olyan sikeresnek tűnt, hogy a HP 2011-ben 11,7 milliárd dollárért felvásárolta, de egy éven belül 8,8 milliárd dollárral alacsonyabbra becsülték az értékét. A HP perelt is, mert szerintük értékesebbnek mutatták az Autonomyt, mint amilyen valójában volt, a jogi procedúra pedig 13 évig húzódott. Végül 2024 júniusában egy amerikai esküdtszék 15-ből 15 vádpontban ártatlannak találta Lynchet, így végül egy 2022-es ítélet alapján csak 5 millió dollár kártérítést kell fizetnie a HP-nak – és megúszott egy esetleges 25 éves börtönbüntetést is. Nagyon úgy tűnik, hogy az eljárás végét ünnepelve indult el nyaralni a jachttal.

Az ügyhöz kapcsolódik, hogy Lynch egykori üzlettársa, Stephen Chamberlain, aki szintén vádlottja volt az ügynek, néhány nappal a hajóbaleset előtt meghalt. Az Autonomy korábbi pénzügyi alelnökét kocogás közben elütötte egy autó, a baleset után pedig életét vesztette a kórházban.

Az eltűntek között volt Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley International Bank elnöke, a Hiscox biztosítótársaság vezetője, illetve felesége Judy is. Jonathan Bloomer tanúskodott a polgári perben, amelyet a HP indított Lynch ellen az Autonomy felvásárlása miatt.

A szerencsétlenül járt luxusjacht egyik utasának holttestét viszik partra a szicíliai Porticello kikötőjében, miután két eltűnt holttestét megtalálták a tengerben 2024. augusztus 21-én – Fotó: Alberto Pizzoli / AFP
A szerencsétlenül járt luxusjacht egyik utasának holttestét viszik partra a szicíliai Porticello kikötőjében, miután két eltűnt holttestét megtalálták a tengerben 2024. augusztus 21-én – Fotó: Alberto Pizzoli / AFP

A 71 éves Judy Bloomer a Change Real Estate ingatlanfejlesztő cég korábbi igazgatója, aki hét évig volt az Eve Appeal, egy nőgyógyászati rákkutató jótékonysági szervezet igazgatója is. A Bloomer eltűnéséről szóló hírre reagálva a Morgan Stanley közleményt adott ki, amelyben mélyen megdöbbentőnek és elszomorítónak nevezték a tragédiát, egyúttal közölték, várják a további híreket az eltűntekkel kapcsolatban.

A másik két eltűnt utas Chris Morvillo ügyvéd és felesége Neda volt. Morvillo egyike volt azoknak az ügyvédeknek, akik Lynchet képviselték a HP-val szembeni büntetőperében, köztük is kulcsfigurának számított. Neda Morvillo már évtizedek óta ékszertervezőként és ötvösként dolgozott New Yorkban, ahol luxusékszerekre specializálódott. A házaspárral utazott a férfi egyik, szintén ügyvéd kollégája és férje is, akik túlélték a szerencsétlenséget – közölte az ügyvédi irodájuk.

Bár az olasz hatóságok hétfőn egyből megkezdték a keresést, először csak a hajó séfjének, Recaldo Thomasnak testét találták meg. Egyelőre ő az egyetlen, akit hivatalosan is megneveztek.

A hajó belsejébe kellett bejutni

Búvárok is dolgoznak a helyszínen, és a Costa Concordia üdülőhajó 2012-es tragédiája utáni indított mentés résztvevői is bekapcsolódtak a kutatásba. A búvároknak nem volt könnyű dolguk, összesen tíz percet tudtak a víz alatt tölteni, aztán újra fel kell úszniuk a felszínre. Ennek az lehetett az oka, hogy a mentést irányítók igyekezték megóvni a búvárokat a dekompressziós betegségtől.

A búvárokra azért is volt szükség, mert valószínűvé vált, hogy az eltűntek közül többen is a hajó belsejében ragadtak. „Egész nap kutattunk helikopterekkel és csónakokkal, nem találtunk semmit. Ennek nem lenne értelme. Ilyen körülmények között már találtunk volna valamit” – mondta Francesco Venuto, a szicíliai polgári védelmi ügynökség szóvivője hétfőn a BBC-nek.

Csakhogy a hajó belsejébe nagyon nehéz volt bejutni. A parancsnoki hídon nem találtak áldozatot a búvárok, de már ez a terület is nehezen volt megközelíthető az elektromos vezetékek miatt. A hajótesthez vezető utat pedig bútorok és különböző tárgyak torlaszolták el – mondta az olasz tűzoltó- és mentőszolgálat. Egy másik lehetőség az volt, hogy a búvárok valahogy felfeszítenek egy ablakot, aminek 1 centiméter vastag az üvege, és azon keresztül jutnának a kabinokba. Persze ez időigényes munka, tekintve a tízperces merülési időket.

Kedden a búvárok bejutottak a roncs belsejébe, és szerda estére már elterjedt a hír, hogy rátaláltak öt holttestre.

Technikai hiba, emberi mulasztás vagy extra szerencsétlen időjárás?

A Termini Imerese-i ügyészség nyomozói már most bizonyítékokat gyűjtenek a bűnügyi nyomozáshoz, amelyet a tragédia után azonnal megindítottak, annak ellenére, hogy egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek. Számos találgatás megjelent arról, mi történhetett, de biztos majd csak a hivatalos vizsgálatból derülhet ki.

Az időjárás alapján azt hihetnénk, hogy a nem messze lévő többi hajót is pont úgy érintették a viszontagságok, mint a Bayesiant. Csakhogy itt pont egy olyan időjárási jelenség jöhetett létre, ami koncentráltan, csak a jachtra hatott. A vihar olyan heves volt, hogy

a vízfelszín felett úgynevezett víztölcsérek jelenhettek meg.

Ilyen akkor keletkezik, amikor a rengeteg levegőben kavargó vízcsepp ködszerűen áll össze, és a légköri viszonyok és a nagy szél miatt tornádószerűen viselkedik. Ezek a keskeny tölcsérek nem tartanak sokáig, az időjárási radarok nem nagyon észlelik őket, így sokukról nem érkezik jelentés. Az északi féltekén egyáltalán nem ritkák a víztölcsérek. Nyár végén és ősszel a leggyakoribbak, amikor a tenger hőmérséklete a legmagasabb. Az elmúlt héten a Földközi-tengeren a valaha mért legmagasabb tengerfelszíni hőmérsékletet jegyezték fel.

Azonban a víztölcséren túl többen is felvetették, hogy mi okozhatta még a Perini Navi olasz hajógyár által 2008-ban épített szuperjacht ilyen gyors elsüllyedését, amikor a közelben lévő Sir Robert Baden Powell vitorlás minimális sérülésekkel megmenekült, és sikerült kimentenie túlélőket is. A közelben lévő hajó lehorgonyzott, de nem állította le a motort, hogy tudjon kormányozni. „Egy másik lehetőség az, hogy a vihar előtt felszedjük a horgonyt, és a nyílt tengeren szélárnyékban haladunk” – mondta Karsten Borner, a vitorlás kapitánya. De azt mondta, hogy ez nem lett volna életképes megoldás a Bayesian számára a 75 méteres árbóca miatt, mivel az instabillá is teheti a hajót.

Fotó: Perini Navy Press Office / EPA / MTI
Fotó: Perini Navy Press Office / EPA / MTI

Matthew Schanck, a brit Tengeri Keresési és Mentési Tanács elnöke a BBC Radio 4 Today című műsorában felvetette, hogy a hajó szokatlanul magas árbóca is hozzájárulhatott az elsüllyedéséhez, ha az erős szelek megbillentették. A kutató- és mentőcsapat búvárai azonban azt mondták, hogy a hajó szinte sértetlenül fekszik a tengerfenéken, ami kérdésessé tette, hogy az árbóc valóban eltört-e.

A Bayesianhoz hasonló jachtoknak vízzáró rekeszekkel kell rendelkezniük, amelyeket kifejezetten úgy terveztek, hogy megakadályozzák a gyors, katasztrofális süllyedést, még akkor is, ha egyes részek megtelnek vízzel. „Tehát ahhoz, hogy a hajó elsüllyedjen, különösen ilyen gyorsan, tényleg nagyon gyorsan víznek kell jutnia a fedélzetre, de a hajó hosszában több helyen is, ami ismét azt jelzi, hogy a hajó az oldalára borulhatott” – mondta Jean-Baptiste Souppez, a Royal Institute of Naval Architects munkatársa, a Journal of Sailing Technology szerkesztője.

Pedig erre is lett volna a hajónak ellenszere: a tőkesúly. A tőkesúly az NPR szerint a Bayesianhoz hasonló hajón részben felhúzható lehet, hogy sekélyebb vizű kikötőkbe is be tudjon hajózni, de egyelőre ezt sem tudni biztosan. „Sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy volt-e [a hajónak] felhúzható tőkesúlya, és hogy épp fel volt-e húzva” – mondta Souppez. „Ha fel volt, akkor az csökkentette a hajó stabilitását, és így könnyebben borult az oldalára” – tette hozzá.

Giovanni Costantino, a Bayesiant építő Perini Navi tulajdonosának, a The Italian Sea Groupnak a vezérigazgatója csütörtökön azt mondta a Corriere della Serának, hogy szerinte nagyon sok hibát követtek el, és el lehetett volna kerülni a hajó elsüllyedését. Szerinte a jachtnak nem szabadott volna horgonyoznia, a tőkesúlyt lejjebb kellett volna engedni, az emberek nem lehettek volna a jacht mélyén lévő kabinokban. A legfontosabb viszont az, hogy a legénységnek tudnia kellett volna a közelgő viharról.

„Miért nem mentek ki porticellói halászok aznap éjszaka? Egy halász tisztában van az időjárási előrejelzéssel, de a hajó nem tudott róla?” – mondta. Szerinte látszott a vihar, nem lehetett volna elsiklani felette. De arról is beszélt, hogy az előrejelzéseken túl is valakinek őrt kellett volna állnia, miután a hajó lehorgonyzott, ő is észrevehette volna a közelgő vihart, és még lett volna idő megtenni a szükséges lépéseket. Costantino azt is megkérdőjelezte, hogy valóban pillanatok alatt elsüllyedt volna a hajó, ahogy azt többen feltételezik, szerinte hat perc is eltelhetett, ami alatt még lehetett volna cselekedni.

Ezek tehát mind találgatások, viszont több felmerülő kérdésre feltehetően hamarosan lehetnek válaszok, mivel többek között a Bayesian kapitánya is túlélte a hajó elsüllyedését. A BBC szerint az olasz nyomozók szerdán két órán át hallgatták ki az 51 éves, új-zélandi férfit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!