Két hónapja megúszott egy 25 éves börtönbüntetést, most nagy erőkkel keresik a hajótörésben eltűnt brit üzletembert

2024. augusztus 19. – 20:44

Két hónapja megúszott egy 25 éves börtönbüntetést, most nagy erőkkel keresik a hajótörésben eltűnt brit üzletembert
Mike Lynch egy londoni bíróság előtt 2019-ben – Fotó: Henry Nicholls / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 19-én hajnalban egy vihar során elsüllyedt a Bayesian nevű luxusvitorlás Szicília mellett. Összesen 22-en tartózkodtak a jachton, közülük 15 főt hamar ki is mentettek – köztük egy egyéves gyereket –, egy embernek pedig csak a holttestét találták meg a roncsok közelében.

Hatan még mindig nincsenek meg, köztük az 59 éves Mike Lynch brit techvállalkozó, valamint – a BBC értesülései szerint – a 18 éves lánya, Hannah Lynch. Rajtuk kívül még többek között egy amerikai és egy kanadai állampolgárt keresnek.

Lynch 1965-ben született Írországban, egyetemi tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen végezte, ahol szoftvermérnöknek tanult, doktori tanulmányai közben a neurális hálókat kutatta. Már a tanulmányai során elindította első vállalkozását, ami a zeneiparban használható rendszerekkel foglalkozott, majd egy új cégével, az 1991-ben alapított Cambridge Neurodynamicsszal számítógépes ujjlenyomat-felismerő rendszereken dolgozott.

Ebből három cég is született, de egy kifejezetten sikeres volt: az Autonomy, amit David Tabizellel és Richard Gaunttal közösen hoztak létre. Nagyon leegyszerűsítve olyan szoftvert fejlesztettek, ami statisztikai elemzésekkel segített a vállalati ügyfeleknek adatok feldolgozásában. Ehhez többek között a Bayes-tételből kiinduló bayesiánus következtetést is felhasználták, innen eredhet az elsüllyedt hajó neve, a Bayesian is.

Ez a vállalkozás olyan sikeresnek tűnt, hogy a HP 2011-ben 11,7 milliárd dollárért felvásárolta, de egy éven belül 8,8 milliárd dollárral alacsonyabbra becsülték az értékét. A HP szerint Lynchék mesterséges módszerekkel értékesebbnek mutatták az Autonomyt, mint amilyen valójában volt, amiért be is perelték. A jogi procedúra 13 évig húzódott, és több bíróságot is megjárt, még 25 éves börtönbüntetésről is volt szó.

Végül 2024 júniusában egy amerikai esküdtszék 15-ből 15 vádpontban ártatlannak találta Lynchet, így végül egy 2022-es ítélet szerint csak 5 millió dollár kártérítést kell fizetnie a HP-nak. Az Autonomy eladása után megalapította az Invoke Capital kockázatitőke-befektető céget, amivel többek között a Luminance jogi szoftvereket fejlesztő startupba és a Darktrace kiberbiztonsági cégbe is részesedést vásárolt.

Volt, hogy a brit Bill Gatesként emlegetették, 2014-ben és 2015-ben felkerült a Forbes dollármilliárdosokat gyűjtő listájára (pont 1 milliárd dolláros vagyonnal), de 2016-ban már nem fért be. Az Autonomynál keménykezű főnökként lett ismert: elvileg tartott az irodában egy akváriumot tele piranhákkal, és a tárgyalókat is James Bond ellenségeiről nevezte el. A munkája elismeréseként 2006-ban megkapta a Brit Birodalom Rendjének tiszti érdemkeresztjét, valamint 2011-ben David Cameron meghívta miniszterelnöki tanácsadói közé.

A júniusi ítélet előtt egy évvel kiadatási eljárás során került át az USA-ba, ahol egy évig házi őrizetben volt. Bár végig tagadta bűnösségét, így is csak 1 százalék esélyt adott annak, hogy ártatlannak találják. Az ítélethirdetés után a bíróság előtt azt mondta újságíróknak, hogy a bezártság után hosszú nyaralásra indul.

„Olyan, mintha egy új életet kaptam volna, elnyertem a szabadságomat, most már csak azt kell kitalálnom, hogy mit kezdjek az életem hátralévő részével”

– mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!