A hollywoodi pénzcsapok is elzáródnak Biden előtt

2024. július 12. – 08:47

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csillapodnak a Joe Biden elnökjelöltégével kapcsolatos aggodalmak, egyre több demokrata támogató jelzi, hogy nem adományoz többet az elnöki kampánynak, amíg Biden a jelölt. Ez a Demokrata Párt egyik legfontosabb pénzcsapját, Hollywoodot is érinti – írja a BBC.

George Clooney amerikai színész a New York Times című napilapban szerdán megjelent vendégcikkében kérte az elnökjelöltségtől való visszalépésre Joe Bident. Clooney azt írta, egész életében a Demokrata Párt támogatója volt, és szenátorként, alelnökként és elnökként is kedvelte Bident, ugyanakkor a két leendő elnökjelölt június végi televíziós vitája után szerinte világossá vált: az idővel folytatott küzdelmet Joe Biden nem fogja tudni megnyerni. „Homokba dughatjuk a fejünket, és imádkozhatunk a csodáért novemberben, vagy pedig kimondhatjuk az igazságot” – írta Clooney, majd arra jutott, Joe Biden egy hős, aki 2020-ban azzal mentette meg a demokráciát, hogy győzött, most pedig azzal kell megmentenie, hogy visszalép.

Clooney nincs egyedül a véleményével Hollywoodban, korábban Ayelet Waldman izraeli-amerikai regény- és forgatókönyvíró is jelezte, hogy nem adományoz többet a liberális és demokrata jelölteknek, hogy ezzel fejezze ki a „zsigeri pánikot”, amit érez. Ő Damon Lindelof forgatókönyvíró és producer (többek között a Lost – Eltűntek, A Hátrahagyottak és a Watchmen című sorozatok, valamint a Star Trek filmek producere) július elejei felhívását követte. Lindelof a Deadline című filmes szaklapban közzétett írásában arra szólította fel a hollywoodi donorokat, hogy ne adjanak több pénzt a demokratáknak, amíg Biden az elnökjelölt.

„Elhibázott dolog lenne az egész csapatot büntetni a dobó makacskodásáért? Talán. De a józan ész azt mondja, ha ő marad, ők is veszíteni fognak. A dagály minden csónakot megemel. Egy zuhanó Biden elsüllyeszti őket” – írta Lindelof.

Az elmúlt hetekben a közösségi média is tele volt hollywoodi nagyágyúk hasonló üzeneteivel, többek között tele volt hasonló véleményekkel, többek között a Disney-dinasztia tagja, Abigail Disney producer, John Cusack színész, Stephen King író és Rob Reiner színész-rendező is aggodalmát fejezte ki Biden jelöltségével kapcsolatban.

„George Clooney barátom világosan leírta, amit sokan mondunk már egy ideje. A demokrácia egzisztenciális fenyegetettséggel néz szembe. Szükségünk van egy fiatalabb emberre, aki visszavág. Joe Bidennek félre kell állnia” – írta Reiner az X-en. Abigail Disney múlt héten a CNBC-nek adott interjúban jelentette be, hogy visszatartja az adományait, amíg Biden a jelölt. „Ez realizmus, nem tiszteletlenség” – hangsúlyozta.

Michael Douglas amerikai színész a BBC-nek azt mondta, áprilisban még adománygyűjtést is szervezett az elnöknek, a júniusi elnökjelölti vita során azonban nagyot csalódott abban, hogy Biden képtelen volt „Trump összes hazugságára” érdemben reagálni.

Douglas hozzátette azt is, nehezen tudná elképzelni, hogy ha nyerne is, a teljes ciklusát végig tudná szolgálni Biden. „Aggódom” – mondta.

A sztárok nyilatkozatai már csak azért is érinthetik rendkívül érzékenyen Biden kampánystábját, mert az A-listás hollywoodi celebek mindig is a Demokrata Párt stabil (nem csak anyagi) támogatóinak számítottak. Az pedig, hogy ezek a hírességek sorban fordulnak el Bidentől, nemcsak az elnökjelölt imázsán ront sokat, a pénztárcája is megérezheti.

A BBC azt írja, bár Biden korábban egyértelmű adománygyűjtési előnnyel rendelkezett Trumppal szemben, a két jelölt közötti különbség azóta sokat csökkent, az elmúlt két-három hónapban a republikánus elnökjelölt sokkal több támogatást gyűjtött össze, mint a demokrata elnök.

A párton belülről és kívülről érkező aggodalmas megjegyzések és felszólítások ellenére Biden és stábja többször is megerősítette, hogy az elnök nem akar kiszállni a kampányból, és továbbra is eltökélt, hogy a novemberi választáson legyőzze Trumpot. Ezt csütörtök este a NATO-csúcson ismét megerősítette Biden, ami a jelek szerint nem győzte meg a demokraták támogatóit, már csak azért sem, mert a csúcson a 81 éves elnök két kínos névcserébe is belebotlott: először Volodimir Zelenszkijt konferálta fel Vlagyimir Putyinként, majd a saját alelnökét, Kamala Harrist keverte össze Donald Trumppal.

A Telex amerikai elnökválasztással foglalkozó podcastja, az Elektor első részében részletesen kibeszéltük Biden vitaszereplésének következményeit és a Demokrata Párt opcióit négy hónappal az elnökválasztás előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!