Vizsgálat indult Marine Le Pen kampányköltései miatt

2024. július 9. – 15:06

Vizsgálat indult Marine Le Pen kampányköltései miatt
Fotó: Guillaume Pinon / Hans Lucas.

Másolás

Vágólapra másolva

A párizsi ügyészség vizsgálatot indított a Nemzeti Tömörülés (RN) egyik vezetője, Marine Le Pen ellen a 2022-es elnökválasztás kampányköltései miatt – írja a Politico. A vizsgálatnak a múlt héten láttak neki, sikkasztás, hamisítás, csalás és a választási kampányban részt vevő jelöltnek nyújtott kölcsön miatt.

Le Pen a 2022-es választás második fordulójáig jutott, ahol a szavazatok 41 százalékát söpörte be, de ez kevés volt a győztes Emmanuel Macron voksaihoz képest. A kampányköltéseket egy független bizottság vizsgálta, ennek megállapításai után indított eljárást az ügyészség – az ügyet hamarosan felterjesztik egy bírónak.

Marine Le Pen a magyar jobboldali politikához szorosan kötődő, részben Mészáros Lőrinc birtokolta MKB Banktól kapott anno négymilliárd forintnyi hitelt. Az orosz kapcsolatairól tavaly meghallgatást tartott a francia parlament, a gyanú szerint ugyanis a szélsőjobboldali politikus kampányát Orbán Viktor köre mellett több Putyin-közeli orosz oligarcha is támogatta.

Le Pennek szeptemberben bíróság elé kell állnia 24 másik vádlottal együtt uniós forrásokkal való visszaélés miatt. A gyanú szerint az RN olyan pénzeket fordított a pártapparátus kifizetésére, amit az EP-asszisztenseknek szántak volna.

Az RN nyerte egyébként a francia EP-választásokat, ami miatt Macron elnök előrehozott parlamenti választásokat írt ki. Ennek első fordulójában is Le Penék győztek, de a második fordulóban az összefogásoknak-visszalépéseknek köszönhetően csak a harmadik helyre futottak be. Eközben az EP legnépesebb képviselői csapatát alkotó RN belépett a közép-európai kezdeményezésű, a Fideszt is magában foglaló EP-frakcióba, a Patrióták Európáért-ba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!