Joe Biden először ad tévéinterjút, miután egyre többen követelik a visszalépését

2024. július 3. – 07:55

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök pénteken az ABC Newsnak ad interjút, jelentette be a csatorna. Ez lesz az első beszélgetés Bidennel, miután vitán nyújtott teljesítménye miatt egyre nagyobbak a kétségek jelöltségével kapcsolatban a Demokrata Pártban – írja a Forbes.

Biden egyelőre nem állt ki a nagy nyilvánosság elé, és újságírók kérdéseire sem válaszolt a múlt heti vita óta. Joe Biden nagyon rosszul jött ki az első elnökjelölti vitából, sokan pánikba estek a Demokrata Pártban. A New York Times szerkesztősége például felszólította Joe Biden amerikai elnököt, hogy lépjen vissza a jelöltségtől, a héten pedig az egyik képviselőházi demokrata kérte ugyanezt.

Nancy Pelosi kaliforniai képviselő kedden azt mondta az NBC-nek, hogy Bidennek nem kellene interjút adnia. A korábbi házelnök óvatos szkepticizmusának adott hangot Biden kampányának jövőjével kapcsolatban. Azt mondta a csatornának, hogy jogos kérdés, hogy Biden csütörtöki teljesítménye egy „epizód” vagy inkább „állapot” Visszalépésre nem szólította fel.

Tim Ryan korábbi demokrata képviselő hétfőn azt mondta, hogy Kamala Harris alelnököt szeretné Biden helyén látni. James Clyburn képviselő – aki 2020-ban sokat segített Biden kampányában – kedden az MSNBC műsorában azt arról beszélt, hogy azt szeretné, ha Biden versenyben maradna, de támogatná Harrist, ha Biden kiesik. Hozzátette: a demokratáknak mindent meg kell tennünk, hogy támogassák az elnököt, akár a második helyen áll, akár a lista élén. Biden eddigi nyilatkozatai alapján nem tervezi a visszalépést, erre kérte egyébként családja is. Kedden az elnök is elismerte, hogy a múlt csütörtöki elnökjelölti vitán nyújtott teljesítménye nem volt a legjobb, az elnök a június elejei két tengerentúli útja miatti időeltolódást okolta.

A Biden számára borzasztóan végződő vitáról itt írtunk hosszabban, a Demokrata Pártban később eluralkodó pánikról pedig ebben a cikkben. A Telex új amerikai választási műsorában, az Elektorban pedig részletesen is kielemeztük Biden és Trump vitáját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!