Puccsot és becstelenséget emleget a visszalépések miatt a francia szélsőjobb

2024. július 3. – 05:16

Puccsot és becstelenséget emleget a visszalépések miatt a francia szélsőjobb
Toulouse-i tüntetés hétfőn a Nemzeti Tömörülés ellen – Fotó: Alain Pitton / NurPhoto

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd délután 6 óráig lehetett regisztrálni azt, vissza akar-e valamelyik jelölt lépni a francia parlamenti választás vasárnapi második fordulója előtt. A hivatalos lista a visszalépésekről ugyan még nem jött ki, de a francia média 214-218 körülire saccolja a hátralépett jelöltek számát. Eredetileg 300 olyan második fordulós küzdelem lett volna, ahol három jelölt mérkőzik meg, így csak 108 lesz – írja a BBC News.

Emmanuel Macron elnök még június 9-én, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés EP-választási előretörése után jelentette be, előrehozott parlamenti választásokat ír ki. Marine Le Pen pártja ezt is megnyerte, múlt vasárnap a szavazatok 33 százalékát kapta meg. Egy széleskörű baloldali összefogás futott be másodiknak, Macron centrista szövetsége harmadiknak.

Azokban a választókörzetekben azonban, ahol egy jelölt sem ugrotta meg az 50 százalékot, második fordulót tartanak. Hogy a Nemzeti Tömörülés ne tudja megszerezni a többséget az 577 fős nemzetgyűlésben, a tőle balra álló pártok (tehát a politikai paletta elsöprően nagy része) összefogott, és a fent említett visszaléptetésekkel reagált. A legtöbb helyen a harmadik helyezett centrista vagy baloldali jelöltek dobták be a törülközőt.

A balos Új Népfront (NPF) két jelöltje például olyan fontos politikusok javára lépett vissza, mint Élisabeth Borne volt kormányfő vagy Gérald Darmanin belügyminiszter.

Macronék pedig a radikális baloldali François Ruffin javára léptek hátrébb Amiens városában. Az Együtt a Köztársaságért, Macron pártszövetsége nem minden tagja rajongott érte, hogy a szélsőballal szövetkezzenek (például Édouard Philippe volt miniszterelnök).

Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés vezetője „a becstelenség szövetségének” nevezte az eddig egymást marcangoló erők összefogását. A Tömörülés korábban közölte, abszolút többség megléte esetén alakítanak csak kormányt, később Le Pen azt mondta, ennél picivel kevesebbel is beérik. Egy francia rádiónak azt mondta, ha 270 képviselőjük lesz, pár más – főleg független – képviselőt megkörnyékezhetnek azzal, akarnak-e a többséghez csatlakozni.

Ha nyer a Tömörülés, a mindössze 28 éves Bardellát kell Macronnak felkérnie kormányalakításra. Ekkor kezdetét veheti az ún. cohabitation, amikor együtt kell léteznie és működnie az ellenkező oldalon álló államfőnek és a kormánynak. Az alkotmány értelmében ekkor bizonyos elnöki jogkörök a végrehajtó hatalmat gyakorló kormányhoz kerülnek (bár Macron a BBC szerint nem adná át a védelmi és külpolitikát).

Marine Le Pen mindenesetre „adminisztratív puccsal” vádolta meg Macront, aki biztos, ami biztos alapon kinevezésekre készül fontos rendőri és hadi pozíciókba. Le Pen azt mondta, ha az elnök a választási eredménnyel szembemegy, azzal megakadályozza, hogy végrehajtsa a kormány azt a politikát, amivel a választók megbízták. Hozzátette, reméli az egész csak pletyka.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!