Fröcskölős közjátékkal szavazta meg a grúz parlament az ügynöktörvényt, már másodszor

2024. május 28. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

Felülbírálta a grúz (georgiai) parlamentben a kormánytöbbség kedden a külföldi befolyásról szóló törvény ellen emelt elnöki vétót, és eredeti formájában ismét megszavazta a javaslatot. Szalome Zurabisvili államfőnek a grúz jogrend értelmében most öt napja van arra, hogy aláírja a törvényt, ha ezt nem tenné meg, a parlament elnöke fogja kihirdetni a jogszabályt – írja az MTI.

A heves vitákkal kísért voksoláson a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia egyik képviselője vízzel locsolta le egy ellenzéki párt vezetőjét, aki éppen a szónoki emelvényen beszélt. A szavazással párhuzamosan a törvény ellenzői tüntettek a parlament épülete előtt. A tiltakozók a bejáratokat nem tudták elállni a rendőri jelenlét miatt. Összetűzések egyelőre nem voltak.

Zurabisvili május 18-án vétót emelt a vitatott törvényjavaslat ellen, aminek értelmében azoknak a szervezeteknek, amik anyagi forrásaik több mint 20 százalékát külföldről kapják, regisztráltatniuk kell magukat a hatóságoknál. A törvény előzményeiről és hatásairól korábbi cikkünkben írtunk bővebben.

A kormány azzal érvel, hogy a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a „káros külföldi szereplőknek” az ország destabilizálására irányuló törekvéseit. Az ellenzék és nyugati diplomaták korábban is arra figyelmeztettek, hogy hátráltatja a 3,7 millió lakosú kaukázusi köztársaság uniós integrációját. A NATO, az Európai Bizottság és az ENSZ is elítélte a törvényt, ami bírálói szerint kísérlet arra, hogy Grúziát Európától Oroszország felé tereljék.

Április 15. óta ellenzéki és civil aktivisták gyűléseket tartanak Tbilisziben a törvény elfogadása ellen. A tüntetések több alkalommal összecsapásokba torkolltak a rendfenntartókkal. A rohamrendőrök paprikaspray-t és vízágyúkat vetettek be a grúz parlament előtt a tüntetők feloszlatására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!