Elfogadta a grúz parlament a külföldiügynök-törvényt

2024. május 14. – 19:24

Elfogadta a grúz parlament a külföldiügynök-törvényt
Rendőrsorfal és tüntetők a grúz parlament előtt május 14-én, miután kihirdették a „külföldi befolyás átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatot Tbilisziben – Fotó: Mirian Meladze / Anadolu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta kedden a kormánypárt által irányított grúz parlament a „külföldi ügynökökről” szóló törvényjavaslatot, írja a Reuters. A tervezet most Salome Zurabisvili elnökhöz kerül, aki már előre kijelentette, hogy meg fogja vétózni, döntését azonban felülírhatja egy újabb parlamenti szavazás. A külföldiügynök-törvényről folyó vita annyira heves volt, hogy napközben egymásnak is estek a kormánypárti és az ellenzéki képviselők – nem először.

A törvénytervezet ellen hetek óta, még az utolsó pillanatban is zajlottak a tömegtüntetések, szombaton körülbelül ötvenezren gyűltek össze, később húsz embert, köztük két amerikai és egy orosz állampolgárt tartóztatott le a rendőrség.

A törvény előírja, hogy azok a médiumok és nem kormányzati szervezetek, amelyeknek anyagi forrásai több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi befolyásoló ügynökökként kell regisztráltatniuk magukat, különben súlyos bírsággal sújtanák őket. A törvény ellen az Európai Unió, az Egyesült Államok és az ENSZ is felszólalt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!