Húsz embert tartóztattak le Grúziában a külföldiügynök-törvény elleni tüntetésen

2024. május 13. – 12:22

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezren tüntettek a grúz parlament előtt Tbilisziben a külföldiügynök-törvény elleni tiltakozásul, írja a Reuters. A hírügynökség azt írja, hogy összesen húsz embert tartóztattak le a tüntetésen, köztük két amerikai és egy orosz állampolgárt is. A grúz ellenzék vasárnap arra szólította fel a törvényjavaslat ellenzőit, hogy egész éjszaka tüntessenek a parlament előtt, hogy hétfőn megakadályozzák a képviselők belépését.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a rendőrség hétfőn kora reggel elkezdte kiszorítani a tüntetőket a parlament épületének szolgálati bejáratai elől, ami néhány esetben dulakodáshoz is vezetett.

A tüntetésen a Reuters szerint ez volt az egyik legnagyobb tüntetés Grúziában a Szovjetuniótól való 1991-es függetlenné válás óta, a hírügynökség azt írja, körülbelül 50 ezres tömeg gyűlt össze Tbilisziben.

A grúz fővárosban hetek óta zajlanak a tömegtüntetések a külföldiügynök-törvény ellen, amit ha megszavaznak, akkor előírná, hogy azok a médiumok és nem kormányzati szervezetek, amelyeknek anyagi forrásai több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi befolyásoló ügynökökként kell regisztráltatniuk magukat, különben súlyos bírsággal sújtanák őket.

A kormányzó Georgiai Álom-Demokratikus Georgia kormánypárt szerint az intézkedés növelné az átláthatóságot és megvédené Grúzia szuverenitását. Irakli Kobakidze grúz miniszterelnök vasárnap azt mondta, végigviszik a törvényt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!