A Google és a Facebook anyacége, valamint az Apple ellen is uniós vizsgálat indult

2024. március 25. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság hétfőn vizsgálatot indított az Alphabet, az Apple és a Meta ellen. A testület a közleménye szerint a cégek a digitális piacról szóló jogszabályt (DMA) sérthették meg. Az Európai Bizottság arra gyanakodik: a vállalatok nem tettek eleget, hogy hatékonyan megfeleljenek a rendelet alapján megállapított „kapuőri” szerepüknek.

  • A Google anyavállalatánál, az Alphabetnél és az Apple-nél az alkalmazásboltjaikat (Google Play, App Store) vizsgálják;
  • az Alphabetnél emellett a saját keresője előnyben részesítése;
  • az Apple Safari böngészőjénél egy alternatívákat bemutató választóképernyő;
  • a Metánál pedig az az eljárás oka, hogy a Facebook- vagy az Instagram-fiókhoz kötött reklámok és ezzel együtt a személyes adatok reklámokhoz gyűjtése alól csak pénzért húzhatja ki magát a felhasználó.

A nagy techcégeknek egy sor változtatást kellett bevezetniük a DMA és társa, a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet miatt (így lehet például, hogy már nem kell Facebook-fiók az Instagramhoz vagy a Messengerhez). Ugyanakkor például a Metánál is jöttek olyan panaszok, hogy ha a fizetős reklámmentességgel jár együtt, hogy ne gyűjtse be az előfizetők személyes adatait, akkor gyakorlatilag ezt pénzért árulja. A márciusban életbe lépett szabályok miatt az Apple-nek az alkalmazásboltjához is példátlanul mélyen hozzá kellett nyúlnia, amivel csökkent a jutaléka és nyitnia kellett külső megoldások, alkalmazásboltok felé. Ugyanakkor például az alkalmazásfejlesztők hiába használhatnak az Apple pénzügyi rendszere helyett sajátot, amiknél a techóriás nem húz le jutalékot, az ilyen alkalmazások után (az első egymillió, ingyenes telepítés után) telepítésenként évi 50 eurócentet kell befizetni.

Az Apple új díjszabási struktúrája, valamint más, alternatív alkalmazásboltokra szabott feltételek miatt eljárás helyett "egyéb vizsgálati lépéseket tett az Európai Bizottság, mert a gyanú szerint az intézkedésekkel a DMA céljait próbálták megkerülni. Ugyanígy járt az Amazon is, amiért a saját márkás termékeit tolhatta előtérbe. A Meta viszont a technikai nehézségek miatt plusz fél évet kapott, hogy más alkalmazásokkal is kompatibilissé tegye a Facebook Messengert.

Az Európai Bizottság egy év alatt végezni akar az eljárásokkal, amely iratbekéréssel kezdődött. Ha végez, tájékoztatja a cégeket, hogy mire jutott és hogy a vállalatok hogyan tudnának megfelelni a bizottsági aggodalmaknak. Szabálysértéskor a világszerte folytatott pénzügyi forgalmuk akár tizedére is megbüntethetik a vállalatokat. A határ a duplájára ugrik, ha visszaesők, de rendszerszintű problémáknál akár például a cég egy részének eladását is elrendelhetik, figyelmeztet a közlemény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!