Több jogállamiság, kevesebb vétólehetőség: így újítaná meg az EU-t az Európai Bizottság

2024. március 20. – 20:36

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság szerdán közleményben vázolta, hogyan reformálná meg az Európai Uniót. A változtatásokat azzal indokolta, hogy felkészüljön az új tagállamok felvételére. A dokumentum stratégiai érdeknek tartja a bővítést, de úgy érvel, hogy ehhez korábban is kellettek a csatlakozás előtt kiigazítások. A közlemény jóval rövidebb és általánosabb, mint a korábban már francia–német kezdeményezésre megjelent vagy az EU jövőjéről rendezett konferencia alapján kiadott tervek.

A bizottsági közlemény négy pillérre alapozná az átalakításokat, elsőként az olyan értékekre, mint a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok támogatása. Az EU megerősítené az eszközeit, hogy a jogállamiság a csatlakozás után is következetesen érvényesüljön.

Ahogy azt a Politico előzetesen megszellőztette, az egyhangúról több területen áttérnének a többségi szavazásra. Ehhez a – szintén egyhangúságot követelő – „passerelle” („áthidaló”) klauzulát használnák a nehézkesebb alapszerződés-módosítás helyett, bár utóbbit is támogatják, ha kell.

Felülvizsgálják az uniós szakpolitikákat, de csak 2025 elejére ígérik, hogy végeznek – épp azután, hogy vége lesz a tagállami Tanács soros magyar elnökségének.

A költségvetésnél és az új szakpolitikáknál is beáraznák a bővítéseket, és azt is megvizsgálnák, hogyan lehet az előcsatlakozási alapokkal jobb átmenetet biztosítani a belépéshez.

A téma a csütörtökön kezdődő állam- és kormányfői csúcson is az asztalon lesz. A találkozót előkészítő keddi miniszteri ülés után az EU-ügyi tárca vezetője, Bóka János úgy vélte, hogy az átalakításoknál először az alapvető politikákra kellene összpontosítani, utána beszélhetünk a költségvetési vonzatról, és a végén jöhetnek az intézményi reformok. Messze vagyunk attól, hogy az EU alapszerződéseinek módosításáról beszéljünk. A miniszteri Tanács júliustól kezdődő magyar elnöksége kész továbbvinni ezt a vitát, de nem akar tagállamokat megosztó kérdéseket megnyitni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!