A szerdai események röviden

2024. március 7. – 10:57

Másolás

Vágólapra másolva
  • A Jemen keleti részét – köztük a Vörös-tenger partvidékét – ellenőrző húszi gerillák újabb támadást hajtottak végre egy teherhajó ellen. A True Confidence nevű hajó megsérült, és legénységének egy része mentőcsónakokon hagyta el a járművet. A hajó utolsó ismert pozíciója körüli vizeket egy indiai hadihajó fésüli át.
  • Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerdán bejelentette, hogy az izraeli hadsereg visszafordított egy 14 kamionból álló élelmiszer-szállítmányt, mellyel a Gázai övezet északi részét próbálták elérni. A WHO egyik gyerekorvosa szerint a gázai gyerekek többsége naponta egyszer jut csak ételhez, a gyerekorvosok a súlyos alultápláltságra legfeljebb só- és cukoroldatokat tudnak adni a rászorulóknak.
  • Biden szerint a Hamászon múlik a hathetes gázai fegyverszünet. Egyiptomban gőzerővel folynak a tárgyalások, melyeken a helyi illetékeseken kívül amerikai és katari közvetítők segítségével próbálnak nyélbe ütni egy fegyverszüneti megállapodást a Hamász és Izrael között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!