Arab tüntetőket tartottak távol Bidentől Michiganben

2024. február 2. – 10:56

Másolás

Vágólapra másolva

Michiganbe megy az Egyesült Államok elnöke, egy nappal azután, hogy az elnökválasztás szempontjából ingaállamnak tartott állam arab közösségénél járt választási kampányának főnöke – írta a Times of Israel.

Joe Bidennek ugyanis a Gázai övezetben zajló háborút már újraválasztása szempontjából kell figyelnie. Michiganben a felmérések a republikánusok boritékolható elnökjelöltje, Donald Trump előnyét mutatják, márpedig a 10 milliós állam 15 elektort ad, márpedig ennek egészét a győztes viszi, függetlenül a győzelem arányától – ez egyébként így van az Egyesült Államok 50 államából 48-ban.

A kampánylátogatáson szokatlan módon nem közölték, milyen településekre megy el az elnök, csupán azt, hogy Detroit térségében lesz. Találkozott autógyári munkásokkal, közben azonban a rendőrség palesztinpárti tüntetőket tartott távol azt elnöktől. Biden igyekszik egyensúlyozni Izrael támogatása és az arab származású szavazók között. Ennek tudható be legutóbbi utasítása, amely szerint négy ciszjordániai zsidó telepesre szankciókat vetettek ki, zavargások szítása miatt. A palesztinoknak tett gesztus jele az is, hogy szerdán a Fehér Ház szóvivője közölte: az elnök összetört szívvel fogadja a hírt, hogy Gázában már 27 ezer áldozata van az izraeli katonai beavatkozásnak.

Tüntetők várták Bident Warrenben, Michigan államban 2024. február 1-jén – Fotó: Rebecca Cook / Reuters
Tüntetők várták Bident Warrenben, Michigan államban 2024. február 1-jén – Fotó: Rebecca Cook / Reuters

A Gázai háború kiváltó oka azonban a Hamász támadása volt, amely során háromezer fegyveres tört át a Gázai övezetből Izraelbe. Az október 7-i támadásban 1200 embert, köztük 850 civilt öltek meg a palesztin fegyveresek és körülbelül 240 túszt vittek magukkal, köztük nőket és gyerekeket is. Eddig 110 embert sikerült kiszabadítani, becslések szerint legalább húsz túsz meghalhatott, a többiekről nincsen biztos információ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!