A háború eddigi legnagyobb fogolycseréjét bonyolította le Oroszország és Ukrajna
2024. január 3. – 18:53
A NATO több országa Patriot-rakétákat vesz, Ukrajna és Oroszország az eddigi legnagyobb fogolycserét bonyolította le a háború kitörése óta, a lengyel gazdák folytatják a blokádot az ukrán határnál, az ukrán magyar zöldhatáron figyelmeztető lövésekkel állítottak meg tizenkét embert, akik a sorozás elkerülése miatt akartak Magyarországra szökni. Összefoglalónk az orosz–ukrán háború szerdai eseményeiről.
Az eddigi legnagyobb fogolycserét bonyolította le Oroszország és Ukrajna szerdán a háború kitörése óta, melyben a Reuters cikke szerint mindkét fél több mint kétszáz hadifoglyot adott át a másiknak. Az orosz védelmi minisztérium 248 katona hazatéréséről számolt be, Kijev pedig 230 emberről írt, ebből hat civil, a többi pedig katona. Az ukránok azt is jelezték, hogy az Egyesült Arab Emírségek mediátori szerepet töltött be, de nem részletezte, hogy pontosan mit csináltak.
A felek korábban is többször cseréltek már foglyokat, 2023-ban azonban egyre ritkábbak voltak ezek, a mostani előtt pedig utoljára öt hónapja, tavaly augusztus elején volt példa hasonlóra. Ez arra is ad némi magyarázatot, hogy most miért szabadult ki ennyi ember a hadifogságból. Az ukrán foglyok hazatéréséről Volodimir Zelenszkij is posztolt szerda este.
Ugyancsak szerdán több NATO-tagállam, köztük Németország, Hollandia, Románia és Spanyolország írt alá szerződést akár ezer Patriot légvédelmi rakéta beszerzéséről, amellyel a légvédelmüket szeretnék megerősíteni a még mindig zajló orosz-ukrán háború árnyékában – írja az MTI a NATO szerdai bejelentése alapján.
Az 5,5 milliárd dollár értékű szerződést a német MBDA és az amerikai Raytheon közös vállalata, a COMLOG kapta meg, a megrendelés mérete pedig lehetővé teszi egy németországi gyár létesítését is, ahol a repülők, helikopterek és ballisztikus rakéták ellen is bevethető Patriot-rakétákat gyárthatnak majd. A szerződés a pótalkatrészekre és a karbantartásra is vonatkozik. A közlemény azt is felidézte, hogy az orosz–ukrán háború kitörése után a NATO több Patriot légvédelmi rendszert is telepített a keleti határaira, és konkrétan Ukrajnába is küldött belőlük.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára üdvözölte a lépést, mint mondta, ez is jól példázza az együttműködés erejét, és a szövetség elkötelezettségét a lakosainak megvédése iránt. Azt is hozzátette, hogy az ukrán városokat és civileket célzó orosz rakéta- és dróntámadásokból is látszik, hogy mennyire fontos manapság a megfelelő légvédelem, a légvédelmi rakéták gyártásának felpörgetése pedig kulcsfontosságú mind Ukrajna, mind a NATO biztonságának szempontjából.
További hírek az orosz–ukrán háborúból:
- Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg az ukrán határőrök 12 határsértőt kedden az ukrán–magyar zöldhatáron, akik a sorozás megúszása miatt akartak Magyarországra szökni.
- Ukrajnát dicsőítő üzenetre váltott éjfélkor az újévi jókívánság több orosz család okosfüzérén.
- Ukrajna egyik titkos orosz hadifogolytáborában járt a Válasz Online.
- Folytatják a blokádot a lengyel–ukrán határon a lengyel gazdák, miután nem kaptak írásos ígéretet arra, hogy megkapják az állami támogatást a kukoricára, és nem fognak emelkedni az adók.