Ukrajnát dicsőítő üzenetre váltott éjfélkor az újévi jókívánság több orosz család okosfüzérén

2024. január 3. – 17:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz hadsereg rossz hírnevének keltésével vádol Novgorodban a rendőrség egy orosz családot, miután egy, az erkélyükre kirakott okosfüzéren az a felirat szerepelt, hogy „Dicsőséget Ukrajnának!” – írja a TASZSZ alapján a Meduza.

A lakásban élő család a rendőröknek azt mondta, hogy a wifis okosfüzéren egy újévi jókívánságnak kellett volna lennie, Telegramon pedig az is terjed, hogy az ott élő férfi egy vlogger videója alapján, az ő szoftverét használva rakta össze a dekorációt, ami eleinte rendesen működött is, de éjfélkor átváltott az Ukrajnát dicsőítő szlogenre. A TASZSZ szerint az már biztos, hogy a dologból bírósági ügy lesz majd.

Egy orosz fórumon egyébként más városokból is érkeztek olyan jelzések, hogy az okosfüzérjük éjfélkor ugyanígy átváltott. Az egyik moderátor felvetette, hogy a program írója lehet felelős ezért, mire valaki hozzátette, hogy az illető Harkivból származik, és így állt bosszút a bombázásokért. Mások azt sem tartják kizártnak, hogy hekkelés történhetett.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!