Népszava: Már tavasszal százmilliókba kerülhet, hogy a kormány uniós menekültügyi jogot sért

2023. december 5. – 10:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság szerint egy kötelezettségszegés eddig már várhatóan több mint egymillió euróba kerül a kormánynak, írja a Népszava.

Az uniós testület a magyar menekültügyi szabályok, köztük a tranzitzónák miatt indította a levelezéssel induló eljárást, amely az EU bíróságán kötött ki. A magyar kormány 2020 decemberében elveszítette a pert, és ugyan az Európai Bizottság szerint tett lépéseket, például bezárta a tranzitzónákat, de nem igazította teljesen a magyar szabályokat az ítélethez. A késlekedés miatt az uniós testület 2022 februárjában megtette a következő lépést és pénzbírság megállapítását kérte az EU bíróságától. Elsőre

legalább napi közel 5500 eurós – már most több mint egymillió eurónál, jelenlegi árfolyamon nagyjából 400 millió forintnál járó – büntetést kért

arra az időre, ami a legutóbbi és a leendő ítélet között eltelik. A napi bírságot több mint 16 ezer euróra emelné, ha a kormány még utána sem hajtaná végre az ítéletet.

A Népszava forrása szerint

az ítélet a megszokottnál hamarabb, már jövő tavasszal megszülethet,

mert az eljárásban kihagyják a főtanácsnoki indítványt. Általában az ítélet előtt a bíróság egyik tagja kiad egy ilyen véleményt, de a lap úgy tudja, hogy a testület nem találta bonyolult jogi problémának a keresetet. A bíróság határozata jóváhagyhatja vagy módosíthatja az Európai Bizottság pénzbírsági javaslatát. Ha a kormány nem fizetné ki a megítélt pénzt, az összeget levonják az országnak járó uniós támogatásból.

Az EU bírósága júniusban egy másik eljárásban a közös jogot sértőnek találta a tranzitzónák bezárása után ideiglenesen bevezetett eljárást is. A rendszerben a magyar határon benyújtott menedékkérelmeket – néhány kivételes esetet leszámítva – csak akkor bírálják el, ha a beadó előtte a kijevi vagy belgrádi magyar nagykövetségen előzetes szándéknyilatkozatot tett, azt elfogadták és belépési engedélyt adtak.

A menedékjogot érintő súlyos kockázatok miatt az Európai Bizottság az uniós belügyi alap kifizetéseit is blokkolta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!