Heteket küzdöttek, hogy kijuthassanak, de sokan így sem tudtak örülni, hogy elhagyhatják Gázát

Legfontosabb

2023. november 7. – 16:03

Heteket küzdöttek, hogy kijuthassanak, de sokan így sem tudtak örülni, hogy elhagyhatják Gázát
Palesztin határőrök ellenőrzik a Gázai övezetet elhagyó emberek okmányait, miközben kettős állampolgárságú palesztinok és külföldiek készülnek átlépni az Egyiptommal közös rafahi határátkelőhelyet a Gázai övezet déli részén, 2023. november 2-án – Fotó: Said Khatib / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt hét közepétől tömegek várták a Gázai övezet és Egyiptom határán lévő rafahi átkelőnél, hogy reggelente kifüggesszenek néhány papírt a kapura. Az a néhány A4-es lap sokak számára a haláltól való megmenekülést is jelentette. A papírokon egy névsor volt, pár száz személy nevével, akik engedélyt kaptak arra, hogy elhagyják a háború sújtotta területet.

Szerdától kezdve főleg kettős állampolgárok, külföldiek és sebesültek egy csoportja kapott engedélyt arra, hogy átkeljen Egyiptomba. A legtöbben a családi ügyeik miatt érkeztek látogatóba a Gázai övezetbe még a Hamász október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásai és az utána megindult izraeli válaszcsapások előtt.

Azóta brit, amerikai és többek között magyar állampolgárok pedig hetekig várták a bizonytalanságban, hogy valahogy kijuthassanak a súlyos humanitárius helyzettel szembenéző Gázai övezetből. Volt köztük olyan brit orvos, aki négy hét után tudott hazatérni a családjához, sokan viszont azzal a szinte lehetetlen döntéssel szembesültek, hogy hátrahagyják-e egyes családtagjaikat, akik külföldi útlevél hiányában nem került fel a listákra.

Szombat óta ráadásul megint bizonytalanná vált, hogy mennyien és mikor hagyhatják el az övezetet.

A Hamász állítólag kijelentette, hogy nem engednek ki külföldieket, amíg nem juthat át több sérült is Egyiptomba. A kairói vezetés pedig azután függesztette fel az átengedést, hogy pénteken izraeli csapás ért egy mentőautót az övezetben. A Hamász szerint ebben sérülteket szállítottak, Izrael szerint viszont azt a terrorszervezet használta.

Segélyszervezetek hétfőn elkísértek egy négy mentőautóból álló konvojt a gázavárosi al-Sifa kórháztól a rafahi határig. A Reutersnek három egyiptomi forrás is arról beszélt, hogy közel 80 kettős állampolgár és 17 sérült jutott át a határon, de ez is jóval kevesebb, mint amennyien a szombati leállás előtt naponta átmehettek. A gázai hatóságok korábban jelezték, hogy egyiptomiak és olyan külföldiek mehetnek majd ki, akik a múlt szerda óta jóváhagyott listákon szerepeltek.

A kijutottak közül is sokan nehéz szívvel keltek át

Hetekre Gázában rekedt Humza Yousaf skót miniszterelnök anyósa és apósa is, akiknek ugyanúgy várniuk kellett a meneküléssel, mint mindenki másnak. A csapdába esett házaspár Yousaf apósának 93 éves édesanyját ment meglátogatni, amikor a Hamász-támadás megindult. A pár végül péntek reggel – tehát még csak nem is az első britek között – kelhetett át Egyiptomba.

Náluk egy nappal korábban átjutott Dr. Abdel Hammad, de neki is egyszer vissza kellett fordulnia. Bár a neve már a szerdai listán rajta volt, a határátkelőt lezárták, még mielőtt átkelhetett volna. Végül egy nappal később jutott ki, de így sem gondtalanul lépte át a határt. „Fáj a szívem gázai kollégáimért és betegeimért ebben a helyzetben” – mondta a brit–palesztin orvos, hozzátéve, hogy szerinte sok beteg meg fog halni, mivel elfogynak a gyógyszerek az övezetben.

Hammad többször is járt már az elmúlt tíz évben Gázában és azon belül az al-Sifa kórházban, ezúttal azonban nem sokkal a megérkezése után hajtotta végre a Hamász az október 7-i terrortámadásait, és utána az övezetben ragadt. „Nagy megkönnyebbülés itt látni a feleségemet és a fiaimat. Négy hetet vártam erre a pillanatra, volt olyan időpont, amikor nem voltam benne biztos, hogy megtörténik-e még” – mondta aztán már a londoni Heathrow repülőtéren, miután leszállt a Kairóból érkező gépe.

Ahogy azonban az orvos korábbi nyilatkozata is mutatta, sok esetben azok sem könnyebbülhetnek meg teljesen, akik a listákon szerepeltek, és sikeresen kijutottak Gázából. Az 54 éves Haitham Schurrab épp Kairóban volt egy utazáson a feleségével, amikor megkezdődött Gáza ostroma. Három fia és lánya – akik a szülőkkel együtt osztrák állampolgárok – a Gázai övezetben maradtak, és még hetekig nem hagyhatták el az enklávét. Bár a fiatalok végül kaptak lehetőséget, hogy a rafahi átkelőn át kijussanak, Schurrab lánya, Dayana az övezetben maradt a férjével, akinek nincs más állampolgársága. Miközben Schurrab a fiait várta Kairóban, a felesége idegösszeomlást kapott. „El van keseredve. Egyfolytában sír” – mondta a férfi a New York Timesnak.

„Sajnos még csak örülni se tudok annak, hogy elhagyhatom Gázát, mert annyi ember van itt, akiket szeretek, és akik fontosak a számomra. Most nem tudom, hogy láthatom-e valaha újra a családtagjaimat, barátaimat, akiket hátrahagyok. Az emberek meghalnak, mindenki meghal. Senki sincs biztonságban”

– mondta egy fiatal amerikai–palesztin nő a BBC-nek, miközben az átkelőnél várt.

A névsor sem garancia, családok szakadnak szét

Az átjutás nehézségét az is mutatta, hogy még a Gázában rekedt egyiptomi állampolgárok is nehézségekbe ütköznek, mert nem engedik át őket a saját hazájukba. A BBC-nek egy nő sírva mesélte el, hogy egyiptomi állampolgár létére nem engedték át, és még csak el se mondják, hogy pontosan miért nem kelhetett át a határon. „A saját szemünkkel láttuk a halált… Át akarunk jutni, nem állatok vagyunk” – magyarázta.

Másoknak viszont a rafahi átkelőnél kifüggesztett névsor sem volt garancia arra, hogy kijuthatnak az övezetből. Erre példa Folla Saqer és két gyermeke, akik Gázában rekedtek. A nő ugyan nem amerikai állampolgár, de zöldkártyával rendelkezik, emellett a két gyereke, a kétéves Zain és a kilenc hónapos Zaina állampolgárok. A nő férje, Ramiz Younis az Egyesült Államokban várta már egy ideje, hogy a felesége valamilyen módon haza tudjon jutni – írja a BBC.

Saqer nem gondolta volna, hogy nem fog tudni kijutni. Amikor kitört a konfliktus, egyből a rafahi átkelőhöz ment. A testvére a határ mellett lakott, így biztos volt benne, hogy átmehet majd Gázából. Ám amikor először megpróbált távozni, az átkelőnél lévő várakozóteret lebombázták. A nő a fedezékbe vonulás közben minden poggyászukat maga mögött hagyta. Miután az átkelőt lezárták, Younis megadta családja adatait a külügyminisztériumnak, és október 14-én kapott is egy emailt azzal az információval, hogy az átkelő másnap öt órára nyit. Saqer és a gyerekek ismét odamentek, és vártak, de nem engedték át őket. Még négy ilyen utat tettek meg a minisztérium és a nagykövetség felszólítására, hiába.

Végül csütörtökön változás állt be: a két kisgyerek neve felkerült az 500 nevet tartalmazó listára, ami alapján átkelhettek volna. Az édesanyjuk neve viszont nem szerepelt a listán. Így csütörtök reggel Saqer hiába próbált átjutni a rafahi átkelőn, a család ügyvédje szerint nem engedték át. Mivel nem tudott átkelni, úgy döntött, hogy nem adja át gyermekeit idegeneknek. Az ügyvédje szerint nem adtak pontos magyarázatot, hogy ő miért nem kelhet át a gyerekeivel a határon, de más esetekkel összevetve úgy tűnik, hogy nem elég állandó lakosnak lenni, akkor se, ha amerikai állampolgárok gyámja is egyben az illető. A képviselő szerint a nőt senki nem értesítette arról, hogy nem kelhet át zöldkártyával.

A nő férje szövetségi pert indított, amelyben az amerikai kormányt diszkriminációval és állampolgáraival szembeni kötelességei teljesítésének elmulasztásával vádolta. A BBC-nek adott nyilatkozatában az amerikai külügyminisztérium nem volt hajlandó megmondani, hogy Saqer miért nem tudott átjutni a rafahi átkelőn. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma nem nagyon részletezi, hogy pontosan mi a folyamata az állampolgárok kijuttatásának, és az a kritika is érte a kormányzati tisztviselőket, hogy nem egyértelműen és véletlenszerű jelleggel kommunikálnak az emailjeikben.

Segélyt szállító teherautók haladnak át a rafahi átkelőn 2023. november 2-án – Fotó: Ahmad Hasaballah / Getty Images
Segélyt szállító teherautók haladnak át a rafahi átkelőn 2023. november 2-án – Fotó: Ahmad Hasaballah / Getty Images

Magyarok is kijutottak, de még nem mindenki

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter két héttel a háború kezdete után számolt be arról, hogy tizenöt magyar állampolgár Gázában rekedt. „Természetesen azon vagyunk, hogy amint annak a fizikai, politikai, jogi lehetősége megnyílik, akkor el tudják hagyni a Gázai övezetet” – mondta akkor.

Az ő kijuttatásukra is csak akkor nyílt lehetőség, amikor múlt héten egy időre megnyílt a rafahi átkelő. A tizenöt magyar állampolgár november 2-án 72 órás tranzitvízumot kapott, így beléphettek Egyiptomba. Velük együtt még öt palesztin állampolgárságú családtagjuk is távozhat a Gázai övezetből. Két család vállalta is a biztonsági kihívásokat, így összesen nyolc magyar és két palesztin állampolgár jutott át Egyiptomba. Ott a kairói nagykövetség munkatársai várták őket.

A külügyminiszter hozzátette, a másik hét, már engedéllyel rendelkező magyar állampolgárral továbbra is folyamatosan kapcsolatban maradnak, és ha úgy érzik, hogy már merik vállalni a biztonsági kockázatokat, akkor új konzultációk után újra segítséget fognak kérni az egyiptomi hatóságoktól.

Kifelé emberek, befelé teherautók és mentők

Nemcsak kifelé jutottak most már sok százan át Rafahnál, hanem befelé is van forgalom. Befelé nem álltak le a segélyszállítmányok a hétvégén sem, de vasárnap csak 25 kamion mehetett be, míg hétfőn 48 – csütörtökön viszont még száznál is több volt az ENSZ adatai alapján.

Az átkelő részleges megnyitása során naponta több mentőautó is bement az övezetbe, hogy olyan sérülteket és betegeket vigyenek át kezelésre Egyiptomba, akiket már nem tudnak ellátni Gázában. Pénteken húsz mentő ment át a páciensekért, többek között kilenc rákos gyereket szállítottak egyiptomi kórházakba. Ugyanakkor nagyon kevesen jutnak el az övezeten kívüli kórházba, az eddigi napokban rendszerint 100 alatt volt a kijuttatott sérültek és betegek száma. Közben azonban 20 ezerre tehető az övezetben lévő sebesültek száma – közölte az Orvosok Határok Nélkül korábban.

Hasonlóan lassan halad a segélyszállítmányok Gázába való bejuttatása. Izrael október 21-én engedélyezte a segélyeket, majd pedig Egyiptom is belement ezek átengedésébe. Az első napokban alig 15-20 teherautó tudott bejutni az övezetbe, ami kétségbeejtően kevés volt. Az ENSZ becslései szerint naponta körülbelül 100 teherautónyi szállítmánynak kellene Gázába eljutnia ahhoz, hogy kielégítse a civil lakosság alapvető szükségleteit, és még ez is jóval kevesebb, mint ami a háború előtti szállítmányok mennyisége volt.

Csütörtökön sikerült elérni, hogy egy nap alatt 102 teherautó lépjen be az övezetbe élelmiszerrel, vízzel és gyógyszerekkel megrakva. A Vörös Félhold tájékoztatása szerint a szállítás élelmiszert, vizet, segélyszállítmányokat, gyógyszereket és egészségügyi felszereléseket tartalmazott, de üzemanyagot nem. Izrael nagyon komolyan ellenőrzi a szállítmányokat, hogy ne legyen rajtuk fegyver vagy más csempészáru, amelyet esetleg a Hamász vagy más csoportok próbálnak becsempészni.

Az üzemanyagra szükség lenne a kórházakat is ellátó generátorok működtetéséhez, de ezt azért nem engednek be az övezetbe, mert Izrael szerint a Hamász valójában nagy mennyiségű üzemanyagot halmozott fel magának. Az izraeli kormány szerint ha még több érkezik az övezetbe, akkor arra is ráteszi a kezét a terrorszervezet, hogy árammal láthassa el alagútjait és más katonai infrastruktúráját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!