Szijjártó: A Gázai övezetben rekedt tizenöt magyar állampolgár közül nyolcan már Egyiptomban vannak

2023. november 2. – 13:34

Másolás

Vágólapra másolva

A külügyminiszter csütörtök délután bejelentkezésében arról beszélt, hogy miután az elmúlt hetekben nem volt lehetősége arra senkinek, hogy Egyiptom felé, a rafahi átkelőnél elhagyja a Gázai övezetet, az egyiptomi és az izraeli külügyminiszterrel folytatott egyeztetései után elhárultak az akadályok a távozásuk elől. Előbbi a beengedésükre, utóbbi pedig a távozásuk jóváhagyására adott ígéretet, az elmúlt órákban pedig mind a tizenöt magyar állampolgár megkapta az engedélyt az izraeli hatóságoktól. Szijjártó elmondása szerint

három család, illetve az öt palesztin családtaggal kiegészülve összesen húsz ember kapott így engedélyt, két család pedig vállalta is a biztonsági kihívásokat, így összesen nyolc magyar és két palesztin állampolgár jutott át Egyiptomba.

Ott a kairói nagykövetség munkatársai várták őket, és már úton is vannak Kairó felé. A külügyminiszter hozzátette, a másik hét, már engedéllyel rendelkező magyar állampolgárral továbbra is folyamatosan kapcsolatban maradnak, és ha úgy érzik, hogy már merik vállalni a biztonsági kockázatokat, akkor új konzultációk után újra segítséget fognak kérni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!