Éhségsztrájkba kezdett az idei Nobel-békedíj kitüntetettje

2023. november 6. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

Éhségsztrájkba kezdett Nargesz Mohammadi bebörtönzött, iráni aktivista, aki emberi jogi tevékenységéért idén elnyerte a Nobel-békedíjat – közölte a Mohammadi kiszabadítását célként kitűző mozgalom tájékoztatása alapján az MTI.

Az aktivista éhségsztrájkjával a börtönkörülmények és a nők kötelező fejkendőviselése ellen tiltakozik. Az Engedjék Szabadon Nargesz Mohammadit nevű kampány munkatársai elmondták, hogy az aktivista a börtönből küldött üzenetben értesítette családját az éhségsztrájkról.

Fotó: Mohammadi Family Archive Photos / Reuters
Fotó: Mohammadi Family Archive Photos / Reuters


A mozgalom szerint Mohammadi és ügyvédje hetek óta küzd azért, hogy átszállítsák egy szív- és tüdőgondozásra szakosodott kórházba. Azt nem fejtették ki bővebben, hogy Mohammadi pontosan milyen egészségi állapotban van, de azt lehet tudni, hogy szívultrahang-vizsgálatra volt szüksége. Családja szerint sürgős orvosi ellátásra szorul, viszont a hatóságok arra hivatkozva nem hajlandók átszállítani, hogy Mohammadi megtagadja a fejkendőviselést.

„Az iszlám köztársaság lesz a felelős, ha a mi szeretett Nargeszünkkel valami történik”

– tudatta a család.

Az 51 éves Mohammadit az iráni emberi jogokért és a halálbüntetés eltörléséért folytatott tevékenységéért az évek során többször is bebörtönözték. Legutóbb 2021-ben ítélték el a többi között „rendszerellenes propaganda” terjesztése miatt. Jelentős szerepe volt az Iránon végigsöprő tüntetéshullámban, amely tavaly ősszel robbant ki, miután hatósági őrizetben máig tisztázatlan körülmények között meghalt a 22 éves Mahsza Amini, akit szemtanúk szerint azért vettek őrizetbe, mert nem viselt fejkendőt, és a hatóságok súlyosan bántalmazták.

Mohammadi a Defenders of Human Rights Center iráni emberi jogi szervezet helyettes vezetője, ezt a 2003-ban szintén Nobel-békedíjjal kitüntetett Sirin Ebádival együtt alapították. Mohammadit az iráni hatóságok, jelenleg a „nemzetbiztonság elleni fellépés” és „propaganda terjesztésének” vádjával tartják fogva, 10 év 9 hónapos börtönbüntetését tölti.

Azonban a hírhedt teheráni Evin börtönből is hallatja hangját, augusztusban további egy évet kapott, amiért interjút adott külföldi médiumoknak, és felszólalt a börtönben tapasztalt szexuális visszaélések ellen. Az elmúlt években több nő beszámolója alapján könyvet is írt az iráni büntetésvégrehajtás nőkkel szembeni brutális módszereiről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!