Spanyolországban fogtak el egy férfit, akinek köze lehet a brüsszeli terrortámadáshoz
2023. október 27. – 16:09
A spanyol rendőrség őrizetbe vett pénteken egy férfit, aki összefüggésbe hozható a múlt héten Brüsszelben elkövetett, két halálos áldozatot követelő terrortámadással – írja az MTI.
Az Abdesalam Lassoud nevű elkövető október 16-án lőtt agyon két svéd futballszurkolót, akik a svéd–belga futball-Eb-selejtezőre érkeztek Brüsszelbe. A merénylő a taxiból kiszálló szurkolók nyomába eredt, követte őket egy épületbe, és ott nyitott rájuk tüzet. A támadásban a taxisofőr is megsérült. A férfi a közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy Allahért harcol, és saját magát az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tagjának nevezte. A belga szövetségi ügyészség másnap közölte, hogy a biztonsági erők megölték a 45 éves tunéziai támadót egy kávéházi rajtaütésben. Mint később kiderült, már 2021-ben ki akarták utasítani Belgiumból, csak nem találták.
A most Spanyolországban elfogott férfiról a spanyol rendőrség közölte: a marokkói származású belga állampolgár ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, amelyet a belga hatóságok kábítószer-kereskedelem, fegyverkereskedelem, pénzmosás és bűnszervezethez tartozás miatt adtak ki. Egy videofelvételt is közzétettek a dél-spanyolországi Málagában (Benahavísban) történt elfogásról:
A férfinél az elfogásakor hamis személyazonossági dokumentumokat találtak. A rendőrök házkutatást is tartottak nála, és iratokat, elektronikai eszközöket, illetve jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le. Azt még vizsgálják, hogyan kapcsolódik az október 16-i terrorcselekményhez vagy annak elkövetőjéhez.
A merénylettel összefüggésben már többeket őrizetbe vettek Belgiumban és Franciaországban is.