Az Egészségügyi Világszervezet vezetője reméli, holnap bejutnak a segélyekkel Gázába

2023. október 20. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO) mindannyiunkat megdöbbentett és elszomorított a konfliktus Izraelben és Gázában” – mondta X-en (a volt Twitteren) a szervezet vezetője. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz sajnálta az egészségügyi intézmények elleni támadásokat mindkét oldalon, és felhívta rá a figyelmet, hogy a nemzetközi jog szerint mindenkinek aktívan védenie kellene az egészségügyet.

A WHO már 2000 ápolt ellátására elég felszerelést és gyógyszert juttatott Gázába, de „sokkal többre van szükség”. Üdvözölte a tegnapi izraeli döntést, hogy Egyiptom felől beengedik a vizet, élelmiszert és gyógyszert. Jelezte, hogy üzemanyag kell többek között a kórházi generátoroknak, mentőautóknak és sólepárlóknak, ezért ennek a beengedését is kéri. „A teherautóinkat feltöltöttük és indulásra készek”, és remélhetőleg holnap megnyílik a rafahi átkelő, hogy be tudják vinni a segélyeket. A háború szerinte nem teszi stabilabbá a térséget, épp ellenkezőleg, ezért békére szólított fel mindenkit.

Ahogy arról itt írtunk, az elmúlt napokban folyamatosan légicsapások érték az átkelő környékét, így a segélyek csak gyűltek, de semmi sem jutott át a Gázai övezetbe. Egyiptom még mindig javítja az utakat, pénteken „járművek és egyiptomi felszerelések mentek be, hogy megjavítsák az utat a palesztin oldalon” – mondták szemtanúk az AFP-nek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!