Netanjahu a kórházrobbanásról: Az egész világ jogosan háborodott fel, de ennek a terroristák ellen kellene irányulnia

2023. október 18. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli háborús kabinettel folytatott megbeszélése után Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy az amerikai védelmi minisztérium által vele megosztott információk alapján beszélt arról korábban, hogy úgy tűnik, nem Izrael felelős a gázai kórházrobbanásért. „Az alapján, amit láttam, úgy tűnik, hogy a másik csapat tette, nem önök” – mondta Tel-Avivba érkezése után.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azt mondta, Izrael jogosan célozza a terroristákat, de sajnálatos módon civilek is megsérülhetnek. A kórházrobbanásról viszont azt mondta, hogy „az egész világ jogosan háborodott fel, de ennek a felháborodásnak nem Izrael, hanem a terroristák felé kellene irányulnia.” Megismételte, hogy a becsapódást az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint az Iszlám Dzsihád terrorszervezet elrontott rakétaindítása okozta.

Netanjahu azt mondta, Izrael továbbra is arra kéri a civileket, hogy menjenek biztonságosabb részekre a Gázai övezeten belül. „A győzelemhez vezető út hosszú és nehéz lesz” – jelentette ki Netanjahu. Biden azt mondta, Izrael nincs egyedül, és az Egyesült Államok továbbra is támogatja őket.

A Hamász egészségügyi minisztériuma az izraeli és amerikai nyilatkozatok után is Izraelt okolta a kórháznál történt robbanásért. Azt mondták, hogy 471-en halhattak meg a robbanásban, 314-en pedig megsérültek. Szerintük eddig összesen már 3478-an halhattak meg, több mint 12 ezren pedig megsérültek a Gázai övezetben. Izrael a Hamász által október 7-én elkövetett, Izraelben közel 1400 halálos áldozatot követelő terrortámadások utána kezdett légicsapásokba az övezetben, ahol a Hamász felszámolása a célja.

(Sky News, BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!