Ukrajna felfüggeszti Magyarország, Lengyelország és Szlovákia elleni panaszát

2023. október 5. – 19:38

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztette Ukrajna a Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával szembeni panaszát, amit néhány héttel nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) – írja az Interfax Ukraine. Az ukránok azt mondták: inkább kompromisszumos megoldást találnának a nézeteltérésre.

Ukrajna még szeptember 18-án jelentette be, hogy bepanaszolja Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát a WTO-nál, amiért ezek az országok blokkolják az ukrán gabona behozatalát. Az Európai Unió májusban engedélyezte öt tagországnak – Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának –, hogy megtiltsa az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce és napraforgó importját, hogy ezzel védje a helyi gazdákat. A Bizottság azóta visszavonta az engedélyét, de ez a három ország önhatalmúlag meghosszabbította a behozatali tilalmat.

A döntésre válaszul először Lengyelország, majd Szlovákia is bejelentette, hogy leállítják az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat. Magyarország soha nem is szállított fegyvereket a harcoló félnek. Az ukrán gabonát egyébként át lehet szállítani a visegrádi országokon, csak nem lehet őket itt eladni.

(Interfax Ukraine)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!