Az UEFA nyitott az oroszok felé, az angolok és a lengyelek bojkottal fenyegetnek

2023. szeptember 27. – 16:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy visszaengedi az általa szervezett versenyekre az U17-es orosz futballválogatottakat. A határozat az UEFA végrehajtó bizottságának keddi, limasszoli ülésén született. „Azzal, hogy eltiltjuk a gyerekeket a versenyeinktől, nem csupán a fejlődéshez való alapvető jogukat nem ismerjük el, de közvetlenül is diszkrimináljuk őket” – mondta Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke, aki szerint a fiatal generációt nem szabad megfosztani a nemzetközi futballban való részvétel jogától az Ukrajnában zajló háború miatt.

A döntés azt jelenti, hogy az U17-es orosz fiú- és lányválogatottak már az idei szezonban visszatérhetnek az UEFA versenysorozataiba – írta az insidethegames.biz szakportál.

Ugyanakkor az UEFA ismételten elítélte az ukrajnai orosz inváziót, és megerősítette, hogy az orosz felnőtt válogatottak és klubcsapatok felfüggesztése a háború végéig érvényben marad.

Az ukrán futballszövetség válaszként elítélte az UEFA határozatát, és bojkottot jelentett be. „Nem fogunk részt venni semmiféle versenyben, amely orosz csapatok részvételével zajlik, és az UEFA többi tagországához fordulunk azzal a kéréssel: bojkottálják azokat a mérkőzéseket, amelyeken Oroszországból érkezett csapatok lépnének pályára” – áll az ukrán szövetség közleményében.

Az angol szövetség (FA) már az UEFA bejelentése után közölte: utánpótláscsapatai nem játszanak orosz együttesek ellen. Később a lengyel szövetség (PZPN) elnöke jelezte, hogy ők is így fognak eljárni. „Meglepődtem az UEFA végrehajtó bizottságának tegnapi bejelentésén. Ha az orosz válogatottak indulhatnak, a mi csapataink nem fognak játszani ellenük. Ez az egyetlen jó megoldás” – írta a Twitteren Cezary Kulesza, a PZPN elnöke.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!