Zelenszkij megérkezett a Fehér Házba, ahol Bidennel tárgyalnak

2023. szeptember 21. – 23:37

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fehér Házban találkozik Joe Biden amerikai elnökkel. A megbeszélésük előtt Zelenszkij megköszönte az eddig kapott amerikai támogatást. Biden pedig megerősítette, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Ukrajna biztonsága és a tartós béke iránt. „Az amerikai nép és a világ Önökkel van” – mondta Biden.

Fotó: Anna Moneymaker / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Fotó: Anna Moneymaker / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Zelenszkij a nap folyamán járt a Pentagonban, valamint a Capitoliumban, ahol találkozott a demokraták és a republikánusok szenátusi vezetőjével. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője szerint Zelenszkij arról beszélt, hogy ha nem kapnak támogatásokat, akkor el fogják veszíteni a háborút. Az ukrán elnök szintén találkozott Kevin McCarthy republikánus házelnökkel, ami azért is fontos volt, mert egyelőre bizonytalan egy 24 milliárd dolláros amerikai támogatás képviselőházi szavazása.

Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó Zelenszkij és Biden találkozója előtt azt mondta, hogy az amerikai elnök bejelent majd egy új fegyvercsomagot is, amellyel Ukrajnát támogatják. Ebben légvédelmi rendszerek és olyan fegyverek és felszerelések is lesznek, amelyek segíthetnek megtartani az ukránoknak az ellentámadásuk lendületét. Viszont nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereket (ATACMS) egyelőre nem küld az Egyesült Államok, habár Biden nem vetette el teljesen, hogy később erre is visszatérjenek. (Guardian, BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!