Letartóztatása után befagyasztották a leggazdagabb ukrán oligarcha vagyonát is

2023. szeptember 8. – 19:13

Másolás

Vágólapra másolva

Befagyasztották a leggazdagabb ukrán oligarcha, Ihor Kolomojszkij vagyonának egy részét, írja a Reutersre hivatkozva a Guardian. Több mint 80 millió dollár értékben foglaltak le eszközöket Kolomojszkijtól 48 órára – a milliárdos pedig nem is nagyon tud tiltakozni ez ellen, hiszen napokkal ezelőtt letartóztatták.

Ihor Kolomojszkij egy bírósági meghallgatáson 2023. szeptember 2-án Kijevben – Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto via AFP
Ihor Kolomojszkij egy bírósági meghallgatáson 2023. szeptember 2-án Kijevben – Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto via AFP

Kolomojszkij nem csak a vagyonával emelkedik ki az ukrán oligarchák közül: az ő tévécsatornáján, az 1+1-en futott be Volodimir Zelenszkij többek között A Nép Szolgája című sorozattal, és később ott jelentette be Zelenszkij, hogy elindul az elnökválasztáson. 2019-es kampányát jelentős mennyiségű pénzzle támogatta Kolomojszkij – többek között azért is, mert az előző elnök, Petro Porosenko államosította az oligarcha bankját, a PrivatBankot.

Joggal hihette ezután Kolomojszkij, hogy érinthetetlenné válik – azonban amint Zelenszkij kormányra került, az elnök korrupcióellenes intézkedései őt is elérték. 2021-ben „korrupciós cselekményekben való részvétel” miatt szankcionálták, idén februárban pedig házkutatást is tartottak nála. A mostani nyomozás középpontjában Kolomojszkij állítólagos pénzmosási ügye áll – a gyanú szerint több mint 500 millió hrivnyát, azaz közel 5 milliárd forintot utaltak külföldre több összegben az általa irányított bankok segítségével 2013 és 2020 között. Az ukrán korrupciós ügyekről korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.

A kijevi bíróság múlt héten rendelte el Kolomojszkij előzetes letartóztatását hatvan napra, amíg a hatóságok vizsgálják az ellene felhozott csalási vádakat. Az óvadékot 500 millió hrivnyában állapították meg, ezt viszont az oligarcha nem fizette ki. A Guardian arról ír, hogy a 3 milliárd hrivnya (azaz több mint 80 millió dollár) értékű eszközei mellett lefoglalták Kolomojszkij közel ezer ingatlanát és több mint 1600 járművét és hajóját is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől