Házkutatást tartottak Ukrajna egyik leggazdagabb emberénél, Igor Kolomojszkijnál

2023. február 1. – 20:01

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnában korrupcióellenes razziák új hullámát indították el a napokban, aminek legújabb célpontja Igor Kolomojszkij, az ország egyik leggazdagabb embere.

Kolomojszkij amellett, hogy gazdag, Ukrajna egyik legismertebb embere is egyben. Ukrán weboldalak sorra teszik közzé a képeket, amiken az látszik, ahogy a milliárdos otthonában házkutatást tartanak. Az iparmágnás 2014-ben vette át Dnyipropetrovszki régió kormányzói szerepét, a háború kitörése után kulcsszerepet játszott az önkéntes zászlóaljak finanszírozásában is. Kolomojszkijnak az ukrán médiaiparban, az olajiparban és a bankszektorban is vannak cégei.

Televíziós csatornáján mutatták be a Volodomir Zelenszkijnek országos hírnevet hozó A nép szolgája című sorozatot is. Majd miután Zelenszkij bejelentette, hogy indul a választáson, jelentős mennyiségű pénzzel támogatta kampányát.

Ukrajnára egyre nagyobb nyomást helyez az Európai Unió és több nyugati ország is a korrupció miatt. Amikor Zelenszkij 2019-ben hatalomra került, egyik fő céljának a korrupció elleni küzdelmet nevezte. Kijev ezen a héten ad otthont az EU vezető tisztségviselőinek részvételével zajló csúcstalálkozónak, amit Ukrajna nagyon fontosnak tart az EU-tagságért folytatott küzdelemben. Kijev négy hónappal a háború kitörése után megkapta az EU-tagjelölti státuszt, de felszólították, hogy tegyen többet a korrupció ellen.

Ukrajnában több korrupciós ügyre is fény derült az elmúlt hetekben, ezután az ukrán elnök tisztogatásba kezdett. Ezekről a botrányokról és azok következményeiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!