Hirtelen felépült villa, drága autók, a hadseregnek túlárazva beszerzett élelmiszerek a háború közepén

Legfontosabb

2023. január 26. – 11:04

Hirtelen felépült villa, drága autók, a hadseregnek túlárazva beszerzett élelmiszerek a háború közepén
Az ukrán korrupcióellenes hatóság (NABU) által közzétett felvételen a hatóság munkatársai házkutatás során nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le – Fotó: National Anti-Corruption Bureau of Ukraine / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A napokban lemondási és leváltási hullám indult az ukrán vezetésben, a kormánytól a megyei katonai adminisztráción át kormányzókon keresztül az ügyészségig. Az ezek mögött álló korrupciós vádak között szerepel hirtelen felépült nagy villa, drága autók, saját érdekeltségű cégeknek adott állami megbízások, a hadsereg számára emelt áron beszerzett élelmiszerek is. Az érintettek a vádakat alaptalannak tartják, távozásukat az ügyek keltette társadalmi visszhanggal magyarázták, de a vizsgálatok még nem értek véget. Már az eddigi személyi változások is komoly mozgásokat jeleznek, és továbbiak sem kizárhatók.

„Természetesen a figyelem középpontjában a háború, a védelem és a külpolitika kérdései állnak. De ez nem jelenti azt, hogy nem látom és nem hallom, hogy miről beszélnek az országban. (…) Ez a hét az ezekkel kapcsolatos döntésekkel fog telni” – jelezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még vasárnap az elbocsátásokat sejtető lépéseket.

A hadsereg körüli korrupció gyanújának mielőbbi tisztázása alapvető érdeke az ukrán elnöknek, hiszen Ukrajna számára kulcsfontosságú a társadalom és a külvilág bizalmának fenntartása,

miután elsődleges a nyugati katonai segítség további biztosítása, amely nélkül lehetetlen lenne az országra támadó orosz hadsereg elleni küzdelem.

Ezt a legjobban a német Leopard 2 típusú tankok átadása körüli bizonytalanság mutatta, miután Berlin nem sietett jóváhagyni, hogy azokat akár más ország adhassa tovább Ukrajnának. Erről végül épp az ukrajnai személyi változások hullámának megindulása után döntött pozitívan Németország, majd pedig jelentette be M1 Abrams harckocsik Ukrajnába küldését Joe Biden amerikai elnök.

Távoznak az elnök embereinek emberei

Távozott posztjáról az elnöki hivatal helyettes vezetője, négy miniszterhelyettes – köztük a védelmi miniszter egyik helyettese –, az állami adminisztráció négy megyei vezetője, egy megye katonai adminisztrációjának vezetője, a legfőbb ügyész helyettese – könnyen lehet, hogy a sor itt nem ér véget.

Kijev megye állami adminisztrációjának vezetője is más lesz, de Olekszij Kuleba csak azért távozik, hogy elfoglalja az államfő hivatalának helyettes vezetői posztját, miután Kirilo Timosenko is lemondott.

Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője nyilatkozik Borogyankában 2022. április 16-án, mögötte Olekszij Kuleba – Fotó: Hennadii Minchenko / Ukrinform / NurPhoto / AFP
Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője nyilatkozik Borogyankában 2022. április 16-án, mögötte Olekszij Kuleba – Fotó: Hennadii Minchenko / Ukrinform / NurPhoto / AFP

Hivatalosan maga Timosenko – aki csak névrokona az egykori kormányfő Julija Timosenkónak – kérvényezte felmentését, de valójában már hetek óta beszéltek arról, hogy az elnöki hivatal helyettes vezetőjével szemben egyre több a kifogás.

A 34 éves Timosenko kezdetektől az elnök közelében volt, Zelenszkij 2019-es választási kampányában is szerepet vállalt, még abban az évben, megkapta mostanáig őrzött pozícióját. Az elnöki hivatal helyettes vezetője kiemelt szerepet játszik az elnök és az elnöki hatalom képviselőjének szerepét betöltő kormányzó – hivatalos nevén a megye állami adminisztrációjának vezetője – között. A kormányzót – aki elsősorban a megyék költségvetéséért felel – nem közvetlenül választják, kinevezése végső soron az elnöktől függ.

A most leváltottak közül többeket állítólag épp Timosenkóval való szoros kapcsolatuk miatt bocsátottak el.

A sajtó októberben azt kezdte el pedzegetni, hogy Timosenko miért közlekedik azzal a Chevrolet Tahoe terepjáróval, amelyiket – további ötven hasonló autóval együtt – humanitárius segélycsomagban kapott Ukrajna a General Motorstól. Timosenko azzal védekezett, hogy a kocsi állami tulajdonban van, és nem is igazán alkalmas a frontra – végül mégis ígéretet tett, hogy a hadsereg rendelkezésére bocsátja. Decemberben viszont már egy 100 ezer dolláros (kb. 35 millió forintos) Porsche használata miatt kellett magyarázkodnia. Azt mondta, hogy az autót két-három alkalommal vezette, amit ugyan megerősített a kocsit hivatalosan birtokló cég tulajdonosa is, ám a sajtóban megjelent felvételek alapján ennél rendszeresebb használatról volt szó.

Az év során exkluzív villája került a középpontba: az 1200 négyzetméteres házról Timosenko azt mondta, csupán bérli, ám háborús időkben ez a luxus – akár az otthon, akár az, hogy ezt közpénzből kapott fizetésből megengedheti magának – hamar szemet szúr, miközben milliók hagyják el az országot, vagy menekülnek el országon belül a háború fenyegette területekről.

2021-ben még keveseket zavart, hogy Timosenko egy 325 négyzetméteres házat vásárolt, bár magas labda volt, hogy a „Nagy Építkezés” néven futó állami programért is felelt. Ez a program most az egyik kormányzó lemondásánál is előjött, és az ahhoz köthető vizsgálat eljuthat Timosenkóig is, így nem biztos, hogy a politikus a távozással lezárhatja az ügyet.

Saját cég felé csatornázott milliárdok

Dnyipropetrovszk megye kormányzóját ugyanis azért vették elő, mert Valentin Reznyicsenko a gyanú szerint a saját érdekeltségében – pontosabban egy fitneszteremben dolgozó női ismerőse 49 százalékos tulajdonában – lévő céghez irányította azoknak a költségvetési forrásoknak a javát, amelyekből 2,3 milliárd hrivnya értékben (nagyjából 23 milliárd forintért) építettek utakat a megyében az orosz katonai invázió óta eltelt 11 hónap alatt.

A korrupcióellenes hatóság (NABU) házkutatást tartott Reznyicsenkónál és az elnöki hivatal egyik emberénél is – nem Timosenkónál ugyan, de így is felvetődhetnek még kérdések az ő felelősségével, esetleges érdekeltségével kapcsolatban.

A legfőbb ügyész helyettesét ennél egyszerűbb ügy miatt bocsátották el: Spanyolországba ment pihenni. Itt a szabadság sem hangzik jól, az még kevésbé, hogy külföldön tette, miközben a mozgósítás miatt a férfiak csak külön engedéllyel hagyhatják el az országot. A héten Zelenszkij is világossá tette, hogy az állami hivatalnokok, képviselők kizárólag szolgálati út esetén utazhatnak külföldre.

Tiszta kezek nélkül nincs önvédelem

A korrupció persze korábban sem volt ismeretlen Ukrajnában sem, és a spanyolországi kiruccanás is tűnhet inkább botlásnak, valójában sokkal többről van szó. Ukrajna lakossága a háború miatt a hátországban is rengeteg nélkülözéssel néz szembe – nem is beszélve az orosz rakéták miatti fenyegetettségről –, a fronton pedig csak akkor van esélye, ha a veszteségek ellenére is mindig lesz elég katonája. A harcok folytatására és az áldozatvállalásra kész a lakosság, legalábbis az országban maradt része.

Zelenszkij elnök telefonon beszél Olaf Scholz német kancellárral 2023. január 25-én – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / AFP
Zelenszkij elnök telefonon beszél Olaf Scholz német kancellárral 2023. január 25-én – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / AFP

Ennek a morálnak a fenntartásához viszont a vezetés iránti bizalomra, feddhetetlen politikusokra van szükség, így azok a kisebb-nagyobb mutyik, amelyek talán megszokottak voltak a háború előtt, ma már nem férnek bele. Igaz, ezt is óvatosan kell kezelni,

ha túl nagy hullámokat ver az ügy, az Zelenszkij tekintélyét is kikezdheti, mondván, a háborús védekezésre hivatkozva nem fordított elég figyelmet a korrupció elleni küzdelemre, így fejére nőttek az emberei.

Nem is vádoltak meg hivatalosan minden elbocsátott személyt. Egyelőre ezzel csak a területfejlesztési miniszter első helyettesével szemben éltek, akit kenőpénz elfogadásakor értek tetten.

De kiemelt jelentősége van az átláthatóságnak a külföldi segítség szempontjából is, mind a humanitárius segélyek, mind a katonai szállítmányok terén.

Ukrajna végül elérte, hogy Berlin rábólintson a Leopard 2 típusú tankok átadására. Igaz, erre a német védelmi miniszter szerint még három hónapot kell várni, de azzal, hogy a hozzájárulás hivatalossá vált, más országok is adhatnak saját Leopard 2-eseikből. Erre Lengyelország – amely ezt már hivatalosan is jelezte –, valamint Csehország, Szlovákia, Hollandia és Portugália is készen áll.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!