Orosz védelmi miniszter: Ukrajna már 66 ezer embert veszített el az ellentámadásban

2023. szeptember 5. – 12:45

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint Ukrajna már 66 ezer katonát vesztett el az ellentámadásban – írja az Interfax orosz hírügynökség. Fontos megjegyezni, hogy ezt semmivel nem támasztotta alá, és egy háború során érdemes szkeptikusnak lenni azzal szemben, amit a harcoló felek az ellenfél veszteségeiről állítanak – bármelyik félről is legyen szó.

A 66 ezres emberveszteség mellett 7600 fegyver elvesztését is említette. Az orosz védelmi miniszter szerint az ellentámadás során az ukránok valójában civil célpontokat támadnak. Erre sem hozott bizonyítékot, arra viszont bőven akad példa, hogy az oroszok civil célpontokat lőnek. Mint például Csernyihiv színházát és környékét, amit orosz rakétatalálat ért, és a legalább hét áldozat között volt egy hatéves kislány is. Itt olvashatja a támadás utáni helyszíni riportunkat.

Sojgu szerint az elmúlt hónapokban 159 HIMARS-rakétát és több mint ezer drónt lőttek ki. Eközben állítása szerint számtalan ukrán célpontra mértek precíziós támadást. Azt mondta, ezek mind katonai célpontok voltak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!