Alex Soros: Nem távozunk, csak áthelyezzük a fókuszt Kelet-Európára

2023. augusztus 31. – 13:56

Másolás

Vágólapra másolva

„A hírek, amelyek szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) és Soros »elhagyja Európát«, félrevezetőek. Nem távozunk” – jelentette ki Alex Soros a Politicón írt publikációjában.

Soros György fia, Alex Soros júniusban vette át apja pénzügyi birodalmának irányítását, és az OSF is megszavazta őt elnöknek. A váltást követően, augusztusban terjedt el a híre, hogy a Open Society Fondations átszervezi a működését, és megszünteti az Európai Unión belüli tevékenységének jelentős részét.

Alex Soros szerint Európa elkezdett kelet felé mozdulni, nagyobb szerepet tudhat már magáénak Csehország és Lengyelország is, de az ukrajnai háborúnak is beláthatatlan következményei lesznek a jövőben. Az OSF pedig ehhez igazítja a prioritásait és munkamódszereit is. „Igen, a létszámunkat is jelentősen csökkenteni fogjuk, hogy több pénz jusson oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. De ez nem jelent semmiféle visszavonulást” – írja.

Soros Orbán Balázs két héttel ezelőtti megszólalására is reagált. A miniszterelnök politikai igazgatója akkor azt írta a kivonulásról szóló hírekről: majd akkor hiszi el, ha „az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát”, de ettől szerinte még messze vagyunk. A Fidesz szintén olyan közleményt adott ki, miszerint „a Soros-hadsereg nem szűnik meg, csak átalakul”.

„Meglepő módon egy magyar kormánytisztviselőnek igaza volt, amikor szkeptikusan nyilatkozott a médiajelentésekről. Ez nem a finanszírozás szintjéről szól, hanem a prioritásokról, mivel a finanszírozás fókusza ismét a kontinens keleti részére tolódik” – válaszolta most Alex Soros.

Az OSF elsődleges céljait a következőképp foglalta össze:

  • A továbbiakban is támogatni fogják Ukrajnát Oroszországgal szemben.
  • Támogatni fogják moldovai és nyugat-balkáni alapítványaikat, mivel a régió országainak lehetséges EU-tagságait létfontosságúnak tartják a térség stabilitásának megőrzéséhez.
  • Nem csak folytatják, hanem fokozni szeretnék az Európában élő 12 milliós roma etnikai kisebbség egyenlő bánásmódjának biztosítására irányuló erőfeszítéseiket.
  • „És továbbra is elkötelezettek maradunk a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök zárt be Budapesten.”

Soros azt is megígérte, hogy nem hagyják cserben a szövetségeseiket, akik kiállnak a demokratikus jogokért – sem Európában, sem máshol. Ehhez kapcsolódva kijelentette, hogy ha egy Donald Trumphoz hasonló Európától elzárkózó elnökjelölt nyerné a következő amerikai választásokat, akkor az „veszélyeztetné az európai egységet, és aláásná az ukrajnai háborúra adott válaszként számos fronton elért haladást”. Ezért az OSF minden lehetséges forgatókönyvre felkészül – jelentette ki.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!