Fidesz a Soros-kivonulásról: Nem hagyjuk, hogy a Soros-hadsereg káoszba sodorja hazánkat!

2023. augusztus 16. – 18:01

Másolás

Vágólapra másolva

Két nap késéssel reagált a Fidesz arra a hírre, amely szerint a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok szinte teljesen kivonulnak az Európai Unióból, így Magyarországról is. A nagyobbik kormánypárt közleményét szó szerint adjuk közre:

„A Soros-hálózat és annak alapítványa nem vész el, csak átalakul, a dollármilliók ugyanúgy áramlanak tovább. A Soros hálózat új ifjú vezére láthatóan csak újrarendezi sorait a hatalomátvételhez, azonban a céljai az örökösnek is változatlanok: háborúba sodorni Európát, betelepíteni a migránsokat, rászabadítani Európára az LMBTQ-propagandát és hatalomra ültetni a dollárbaloldalt, amely mindezt végre is hajtaná.

A Soros-hálózat mélyen átszövi Európát és Magyarországot, számos szervezettel, politikussal rendelkezik a magyar baloldalon és a brüsszeli döntéshozatalban is. Most az újratervezés zajlik, mert úgy látszik, hogy az eddigi forgatókönyv nem működött, mert nem hagytuk magunkat! A Fidesz-KDNP továbbra is mindent megtesz azért, hogy Magyarországot megvédje a külföldi dollárok befolyásától, bárhogy is alakítják, vagy nevezik át szervezeteiket, alapítványaikat. Magyarország nem fogja hagyni magát! Nem hagyjuk, hogy a Soros-hadsereg káoszba sodorja hazánkat, a régiót, vagy Európát! Továbbra is nemet mondunk a migrációra, a genderre és a háborúra.”

Hétfőn egyébként Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is reagált már a kivonulásról. Ő azt írta: „csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot. Ettől még messze vagyunk”.

Arról, hogy a Soros-Alapítványok kivonulása hogyan érinti majd a magyar civil szférát, itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!