Hetente több tucat magyar nő utazik Ausztriába abortuszra

2023. augusztus 16. – 17:22

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztriába utazik abortuszra hetente több tucat magyar nő, mert bár Magyarországon legális a művi terhességmegszakítás, az Euronewsnak arról beszéltek az érintettek: az esetenként megalázó bánásmód és a várólisták arra késztetik őket, hogy külföldön szakítsák meg terhességüket.

„Biztos voltam benne, hogy nem akarok Magyarországon keresztülmenni ezen az eljáráson” – mondta a 32 éves Adri a lapnak. Ő Budapest agglomerációjában él, és egy korábbi várandósságából van egy fia, akit egyedül nevel.

A műtéti abortusz a várandósság 12. hetéig legális Magyarországon. A nőknek két kötelező találkozón kell részt venniük egy állami egészségügyi szolgáltatónál. Az elsőn tájékoztatják őket az egyéb lehetőségekről – mondta a lapnak Lebedi Réka, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza. A másodiknak az a célja, hogy tájékoztassa őket a műtét veszélyeiről.

Lebedi szerint két probléma merül fel ezekkel a konzultációkkal: „Ezek a családvédelmi szolgálatok hihetetlenül elfoglaltak” – mondta, ami ahhoz vezethet, hogy a nők kifutnak az időből. „Partnereinken keresztül pedig tudjuk, hogy a hangnem ezeken a tanácsadásokon megalázó lehet a nők számára”.

Adri, aki saját szavai szerint a válása során szisztematikus bántalmazást élt át, „nem akarta kitenni magát további bántalmazásnak”. Ezért bejelentkezett egy osztrák klinikára, amelyet egy barátja ajánlott neki.

Az Euronews idézi Christian Fialát, egy bécsi klinika nőgyógyászát, aki szerint az intézmény hetente 10-15 magyar nőnek végez abortuszt. De ezen a klinikán kívül még jó pár helyen végeznek abortuszt Ausztriában. Egy másik ottani klinika egyébként magyar ügyfélszolgálatos munkatársa azt mondta a lapnak, hogy hozzájuk is körülbelül ugyanennyi nő fordul hetente. Ennek a klinikának lengyel és orosz nyelvű weboldala is van, vélhetően azért mert azokból az országokból is fordulnak hozzájuk nők. Ezeken a klinikákon egy abortusz ára 500-600 euró, tehát 180-230 ezer forint.

Egy másik magyar nő azt mesélte a lapnak, hogy amikor abortuszra szeretett volna menni, felhívta a magyar családvédelmi szolgálatot, és ott azt mondták neki, hogy a hosszú várólista miatt több mint egy hónapot kell várnia a műtétre. Ezért úgy döntött, inkább egy bécsi klinikát választ, amelyet egy Google-kereséssel talált meg.

A kormány tavaly szeptemberben egyik napról a másikra, bármiféle társadalmi vita vagy szakmai egyeztetés nélkül szigorított az abortusz hazai szabályozásán. Ennek értelmében a terhességmegszakításra jelentkező nőknek igazolniuk kell, hogy „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta” nekik az orvosuk, vagyis meg kell hallgatniuk a magzatuk szívhangját, bár az általunk megkérdezett szakértők szerint nem egyértelmű, hogyan kell értelmezni a rendeletet.

Nemrég a Válasz Online írt arról, hogy a szívhangrendelet szeptemberi elfogadása óta nem csökkent az elvetetett magzatok száma Magyarországon, épp ellenkezőleg: négy egymást követő hónapban emelkedett a terhességmegszakítások száma

A nők tapasztalatai nem egyöntetűek: van, akinek óriási trauma a terhességmegszakítás, másoknak egy epizód az életében. Az okai is nagyon különbözőek lehetnek, de egy biztos: az abortusz nem politikai tett, hanem egyéni élethelyzetekből fakadó döntés. Ebben a cikkben hét nő mesélte el a történetét a Telexnek.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!