Néró, a hőhullám felforrósítja Olaszországot, alpesi városokban is 35 fokot csinál

2023. augusztus 11. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Spanyolországból érkezik és elsőként Észak-Olaszországot éri el pénteken egy újabb hőhullám, amit a meteorológusok az ókori római császárról, Néróról neveztek el – írja az MTI.

Spanyolországban ugyanez a hőhullám már bőven 40 fok feletti csúcsokat eredményezett, Valencia repülőterén 46,8 fokot mértek. A hőhullám a napokban újra felforrósítja a levegőt Olaszország nagy részén is: először az északi tartományokban emelkedik majd a hőmérséklet.

Az előrejelzések szerint az alpesi, hegyekkel körbevett Bolzano városában 35 Celsius-fok várható.

Miután a Néró felmelegítette az északi országrészt, az ország középső része felé halad majd tovább. Rómában és Firenzében fokozatosan emelkedik majd a hőmérséklet, a legmelegebb augusztus 20. körül várható, ekkor a csúcsok megközelíthetik majd a 40 fokot. Szardínián, ahol korábban szintén hatalmas forróság volt és tűz is pusztított, szintén 40 fok közeli melegre számítanak.

Olaszországban augusztus második hétvégéjén várhatóan tömegek indulnak útnak, ilyenkor nagy torlódások szoktak kialakulni az országban. A keddre eső Nagyboldogasszony ünnepét, azaz a Ferragostót az olaszok a nyári vakáció jelképének is tartják, emiatt a hosszú hétvégén az is kiveszi a szabadságát, aki korábban nem tette. Csúcsforgalom van az olaszországi kikötőkben és a repülőtereken is; a római fiumicinói repülőtér napi közel 150 ezer utast regisztrál.

A déli országokon nem először halad át tartós hőhullám ezen a nyáron: júliusban a Kharón okozott hatalmas forróságot, az Olaszországban vörös kód volt érvényben, Szicíliában bőven 40 fok felett volt a hőmérséklet. De mennyire pusztító egy ilyen hőhullám Szicíliában? – ebben az emberkísérletünkben ezt is bemutattuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!