Tűzvész pusztít Szardínián

2021. július 25. – 23:03

Tűzvész pusztít Szardínián
Bozóttűz Cuglieri mellett július 25-én, részlet egy közösségi médiára feltett videóból – Kép: Cronache Nuoresi / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Négyszáz embernek kellett elhagynia otthonát vasárnapra virradóra Szardínia szigetén, aminek nyugati térségében tűz pusztít. Olaszország második legnagyobb szigetének polgári védelmi hatósága közölte, hogy az előzetes becslések szerint mintegy ötezer hektárt pusztítottak el a lángok a sziget központja, Montiferru közelében – írja az MTI.

Két településről, Cuglieriből és Sennariolóból evakuálták az embereket, ahol a polgármester szerint lakókörzeteket még nem értek el a lángok. A Cuglieriből kitelepített kétszáz lakos fele vasárnap hazatérhetett. Tizenegy repülőgép és helikopter segít a lángok oltásában – mondta Antonio Belloi, a polgári védelem vezetője. A tűzoltók erőfeszítéseit nehezíti az erős délnyugati szél, amely miatt a tűzriasztást a legmagasabb fokúra emelték. „Ez példátlan katasztrófa” – jelentette ki Christian Salinas, a sziget kormányzója. Az oltásban és a mentésben mintegy 7500 ember vesz részt.

A Coldretti mezőgazdasági szervezet katasztrófáról írt közleményében, hangsúlyozva, hogy a mezőgazdaságot jelentős károk érték. Legelők, erdők és egyes esetekben állatok vesztek oda a tűzben. Az olasz kormány vasárnap bejelentette, hogy segítséget kér a szomszédos országoktól. Luigi di Maio olasz külügyminiszter a Facebookon azt írta, hogy tűzoltó repülőgépeket kérnek az EU többi tagállamától. Tudatta azt is, hogy Franciaországból már el is indult két ilyen repülőgép.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!