Lukasenko szívesen küldené nyugatra a wagnereseket, de minden erejével azon lesz, hogy ezt ne engedje

2023. július 23. – 19:35

Másolás

Vágólapra másolva

Moszkvába utazott a Belaruszt 29 éve irányító Alekszandr Lukasenko, ahol az orosz elnök fogadta. Vlagyimir Putyin szótlanul hallgatta végig a belarusz elnök eszmefuttatását arról, mit is akar nála a Wagner zsoldoshadsereg, amely azután ment Belaruszba, hogy egy hónappal ezelőtt fellázadt az orosz katonai vezetés ellen és megindult Moszkva felé, hogy megbüntesse a vezérkari főnököt és a védelmi minisztert. Mentek is néhányszáz kilométert ellenállás nélkül – miután ellenőrzésük alá vonták Rosztov-na-Donut, és legalább 13 orosz katonát megöltek, megsemmisítve több helikoptert és egy repülőgépet.

A csapat és vezetője, Jevgenyij Prigozsin lényegében szabad elvonulást kapva Belaruszba ment, és a békülést – pontosabban a Kreml és Prigozsin közötti feszültség időleges szőnyeg alá söprését Lukasenko hozta össze, ellopva a show-t Putyintól, akinek a történet akkor is súlyos presztízsveszteséget jelent, ha a lázadás egy nap alatt megállt.

Vasárnap Lukasenko néhol nehezen követhető módon beszélt Putyinnak a találkozó nyilvános részén a zsoldoshadseregről, akikről az alábbiakat mondta. (Zárójelben a szöveget érthetőbbé tévő kiegészítéseket szúrtunk be.)

„Nyugatra akarnak menni a wagneresek, engedélyt is kértek. Kérdem
tőlük, minek mennének oda? (Hát, mondják) amúgy is csöndben ellenőrizzük, hogy mi történik...na, és elmennénk kirándulni Varsóba és Rzeszówba.

Rzezsów nekik elfogadhatatlan. Amikor harcoltak Artyomovszk alatt (ez Bahmut szovjet/orosz neve), látták, honnan jött a haditechnika (Ukrajna megsegítésére Lengyelország felől), ezért ez erősen megmaradt bennük, hogy Rzeszow, az gond.

Persze én Belarusz közepén tartom őket, de szívesen áthelyezném őket oda.
Mert nagyon rossz a hangulatuk és el kell ismernünk, tudják, mi zajlik a szövetségi állam körül. (Ez a papíron létező, de 1994-es létrehozása óta a vártnál jóval kevesebb tartalommal megtöltött Orosz-Belarusz Szövetségi Állam, bár a határok szinte szabad átjárása és a munkavállalás kölcsönös lehetővé tétele azért megvalósult.)

De ezt csak úgy mellékesen mondom, minden erőnkkel ez ellen leszünk (vélhetően tehát az ellen, amiről azt mondta, hogy szívesen megtenné, nevezetesen a Wagneresek nyugatra való áthelyezése ellen) és arra kérem
önt, hogy ezt a kérdést vizsgálja meg otthon ön is.”

Putyin bólogatással jelezte, hogy érti, amiről belarusz kollégája beszél. A történet úgy értelmezhető, hogy Lukasenko jelezte Putyinnak: az orosz elnök számára kellemetlen szereplő élvezi Belarusz vendégszeretetét, és Lukasenko sokat tehet, hogy ez a szereplő, azaz a Wagner zsoldoshadsereg kellemetlen legyen, de bizonyára vannak azok a feltételek, amelyek teljesülése esetén Lukasenko kész rövid pórázon tartani a zsoldossereget. Ez kézenfekvően anyagi támogatást és a diktátor mozgásterének növelésének igényét jelenti Moszkvával szemben.

Lukasenko 2020-ban zsinórban hatodik választását nyerte meg 80 százalékos eredménnyel, ám ezután példátlanul nagy és kitartó tüntetési sorozat indult ellene. Moszkva hozzáállásán múlt, hogy ezt Lukasenko végül leverte – akkori helyszíni riportunkat itt olvashatja –, de addig Moszkva és az EU-között ingázó sajátos külpolitikájának mozgástere beszűkült és túlságosan Moszkvára lett utalva, ami azzal fenyegetett, hogy elveszíti diktatorikus hatalmát és Belaruszt sikerül egészen Moszkva alá rendelni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!