Az év végéig F-16-os vadászgépekhez juthat Ukrajna

2023. július 21. – 06:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az év végéig már kaphat F-16-os vadászgépeket Ukrajna – közölte a Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációs koordinátora. John Kirby szerint azonban ez önmagában nem hoz fordulatot az ukrajnai frontokon Oroszországgal szemben. „Elsősorban tüzérségi eszközökre, lőszerre, légelhárító rendszerekre és tankokra van szükség.” Kirby elmondta, hogy ezeket az Egyesült Államok példátlan gyorsasággal, nagy mennyiségben rendelkezésre is bocsátotta, és így tesz a jövőben is. Kitért arra is, hogy az Egyesült Államok kazettás bombákat is leszállított Ukrajnába, ahol ezeket már be is vetették.

A kazettás bombák használatát számos ország betiltotta már 2010 előtt, ezt az egyezményt azonban sem az Egyesült Államok, sem Oroszország, sem Ukrajna nem írta alá. Ukrajnában nagy tételben kazettás bombákat elsősorban Oroszország vetett be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!