Az ENSZ BT-ben vitáznak az orosz küldöttel a gabonaegyezmény felmondásáról

2023. július 21. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Meglepődött a Tanács nyugati tagjainak cinizmusán – kezdte beszédét Oroszország képviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsában péntek este. Vaszilij Alekszejevics Nebenzja arra utalt, hogy a nyugati országok aggodalmukat fejezték ki a fekete-tengeri gabonaegyezmény felmondása miatt, miközben szerinte

az ENSZ által közvetített kezdeményezés inkább „kereskedelmi”, mintsem humanitárius műveletté vált. Azt állította, hogy a legszegényebb országok a gabonaexportnak csak a töredékét kapták meg, és feltette a kérdés: mégis mire számítottak a nyugati hatalmak ezek után.

Barbara Woodward brit küldött ezzel szemben arról beszélt felszólalásában, hogy az ukrán kikötők elleni orosz támadások során megsemmisített gabonamennyiség 270 ezer ember egy éven át történő ellátására lett volna elegendő. Oroszország szerinte szándékos rombolást végzett a dokkoknál, megnehezítve ezzel a gabona hajókra rakodását, sőt „élelmiszereket égetett el és civil tengerészek meggyilkolásával fenyegetőzött”. Woodward közölte, hogy Moszkva intézkedései miatt akár 24 millió tonna ukrán élelmiszer nem juthat el a világpiacokra, és ostobaságnak nevezte Oroszország „úgynevezett indokait” a megállapodásból való kilépésre.

(Sky News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!