Franciaország menedékjogot ad a háború elől menekülő oroszoknak

2023. július 21. – 16:51

Másolás

Vágólapra másolva

A francia nemzeti menekültügyi bíróság friss ítéletében kimondta, hogy az Oroszországot a mozgósítás miatt elhagyó orosz állampolgároknak, valamint az Ukrajnával vívott háborúban való részvételt megtagadó és dezertáló mozgósítottaknak joguk van menekültstátuszra Franciaországban – írja a moszkvai diktatórikus rezsimtől függetlenül működő orosz Meduza.

A bíróság ítéletében az Európai Unió menekültügyi jogelveire hivatkozott. A jogszabály lehetővé teszi, hogy egy ország menedékjogot adjon annak, akit üldöztetés fenyeget, mert megtagadta a részvételt egy olyan konfliktusban, amelyben bűncselekményeket követhetnek el.

A bírósági ítélet azt is kimondja, hogy Oroszország háborús bűnöket követett el Ukrajna lerohanása során. A bíróság emellett megjegyzi, hogy az orosz állampolgároknak a gyakorlatban nem volt lehetőségük arra, hogy megtagadják a hadseregbe való belépést, és helyette polgári szolgálatot vállaljanak, és maga a sorozás is számos jogsértéssel folyt.

A bíróság döntése szerint a menedékkérőnek a menekültstátusz megszerzéséhez bizonyítania kell, hogy erőszakkal besorozhatják az orosz hadseregbe. Pusztán az a tény, hogy a tartalékosok között van, nem tekinthető elegendő indoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!