A NAÜ június végén nem látott robbanóanyagra utaló jeleket a zaporizzsjai atomerőműben

2023. július 5. – 18:38

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közölte, hogy a legutóbbi ellenőrzésük során nem láttak aknákra vagy robbanóanyagokra utaló jeleket a zaporizzsjai atomerőműben. A NAÜ legutóbb június 30-án, múlt pénteken végzett ellenőrzést az erőműben, a szakértőik azóta nem jártak az erőmű területén.

„A NAÜ szakértői további hozzáférést kértek, ami szükséges ahhoz, hogy megerősítsék, hogy a helyszínen nincsenek aknák vagy robbanóanyagok” – mondta Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója. „Különösen a 3. és 4. reaktorblokkok tetejéhez, valamint a turbinacsarnokok és az erőmű hűtőrendszerének egyes részeihez való hozzáférés elengedhetetlen” – tette hozzá.

Volodomir Zelenszkij ukrán elnök kedd este arról beszélt, hogy az ukrán hírszerzés nemrég olyan tárgyakat azonosított a reaktorépületek tetején, amelyek robbanóanyagnak tűntek. „Talán azért, hogy egy erőmű elleni támadást szimuláljanak. Talán más forgatókönyvük van. Mindenesetre a világ látja, hogy a zaporizzsjai atomerőművet fenyegető egyetlen veszélyforrás Oroszország és senki más” – mondta az ukrán elnök.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!