Részben ismét a Nova Kahovka-i víztározóból fogják táplálni a zaporizzsjai atomerőmű hűtőrendszerét

2023. június 22. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a gát június eleji felrobbantása a Balaton vízmennyiségének többszörösét tüntette el a Nova Kahovka-i víztározóból, Guardian szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentésében az áll, hogy a jelentősen lecsökkent vízszint ellenére ismét kaphat majd a hűtéshez szükséges vizet ebből a forrásból a zaporizzsjai atomerőmű.

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója a zaporizzsjai atomerőműben 2023. június 15-én – Fotó: Iaea / Reuters
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója a zaporizzsjai atomerőműben 2023. június 15-én – Fotó: Iaea / Reuters

Európa legnagyobb atomerőművének összes blokkját leállították korábban, de az erőmű készenléti állapotban is állandó hűtésre szorul. Az elmúlt két hétben másik, a közelben található hőerőmű vízkivezetésének felhasználásával kapta a hűtővizet, a NAÜ közleménye szerint ezt az úgynevezett kivezető csatornát használták az elpárolgott hűtőtó vizének pótlására is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!