Ukrán külügy: Fogva tarthatják a Magyarországra szállított hadifoglyokat

2023. június 19. – 16:55

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos vádakkal illeti a magyar kormányt az ukrán külügyminisztérium szóvivője, írja az MTI Oleg Nikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivőjének Facebook-posztja alapján.

Állításuk szerint a mai napig nem tudtak kapcsolatba kerülni a rejtélyes körülmények között Magyarországra hozott 11 hadifogollyal, ami szerintük azt jelentheti: valójában nem is engedték szabadon a magyar hatóságok az ukrán állampolgárokat.

Erről azonban az ukrán külügy hiába kér információt a magyar hatóságoktól, azok állításuk szerint nem reagálnak megkereséseikre.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor a hétfői rendkívüli kormányinfón azt mondta: a kárpátaljai hadifoglyok már nem hadifoglyok, oda mennek, ahova szeretnének. Aki nem magyar állampolgár, az menekültstátuszt kapott. Gulyás arról beszélt, hogy azok jöttek ide akik ezt kérték, és nem a kormány intézkedésére, hanem az Orosz Ortodox Egyház és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése keretében. Ideérkezésük után értesítették erről az ukrán hatóságokat.

A súlyos diplomáciai ügy a hadifoglyok körül példátlan botrány a magyar külpolitika körül: a Szabad Európa információi szerint a hadifoglyokat, akik közül többen egyáltalán nem beszélnek magyarul, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közvetítésével hozták Magyarországra. Az ügyről előzetesen sem az ukrán fél, sem a magyar kormány nem tudott. A botrány miatt viszont nyilvánvaló lett, hogy a magyar kormányt vezetői szinten befolyásolhatja az orosz állam, hiszen a háborúpárti Orosz Ortodox Egyház kéz a kézben működik együtt a putyini rezsimmel.

Bővebben az ukrán külügy hétfői nyilatkozatáról itt olvashat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!