Putyin: Zelenszkij nem zsidó, hanem a zsidó nép szégyene

2023. június 16. – 18:12

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin a Meduza szerint arról is beszélt a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon, hogy „sok zsidó barátja van gyerekkora óta”, akik azt mondták neki, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „nem zsidó, hanem a zsidó nép szégyene”. Az orosz elnök ezt a moderátor, Dmitrij Simes politológus kérdésére válaszolta, aki arról beszélt, hogy a Nyugat nem érti, miért vádolja a Kreml nácizmussal az ukrán vezetést, amikor Zelenszkij zsidó.

Putyin aztán arról beszélt, hogy Ukrajna területén a holokauszt során 1,5 millió zsidót öltek meg. „Hogyan lehetne ezt tagadni?” – kérdezte. Putyin kijelentése után egy rövid montázsvideót is bemutattak történelmi képkockákból az Ukrajna és Lengyelország területén a második világháború alatt elkövetett atrocitásokról. Az orosz elnök erről azt mondta, hogy számított az ukrajnai nácizmusról szóló kérdésre, ezért már előre kérte a videó elkészítését.

Május elején Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy olasz tévécsatornának azt mondta, hogy Zelenszkij zsidó származású náci, majd hozzátette, „Hitlerben is volt zsidó vér”, és „a legnagyobb antiszemiták zsidók”. Izrael külügyminisztere, Jair Lapid emiatt bekérette Oroszország izraeli nagykövetét, egyben bocsánatkérést követelt. „Az ukránok nem nácik. Csak a nácik voltak nácik, és csak ők foglalkoztak a zsidó nép szisztematikus elpusztításával” – mondta Lapid.

Az orosz-ukrán háború mentén visszatérően megfogalmazott vádként hangzik el az orosz vezetéstől, hogy az ukránok „fasiszták” és az ukránok által szabadságharcosként kezelt Stepan Bandera antiszemita náci – a valóságról Ungváry Krisztián itt írt részletesen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!