Lemondott parlamenti mandátumáról Boris Johnson volt brit miniszterelnök

2023. június 9. – 21:40

Másolás

Vágólapra másolva

Azonnali hatállyal lemondott képviselői mandátumáról pénteken Boris Johnson – írja a BBC. A volt brit miniszterelnök megkapta az úgynevezett partygate-jelentést, amely azt vizsgálta, hogy a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott partik ügyében félrevezette-e a parlamentet.

Boris Johnson szerint az alsóházi vizsgálat célja az volt, hogy őt elüldözzék.

„Nem találtak egyetlen bizonyítékot sem arra, hogy szándékosan vagy gondatlanságból félrevezettem volna a parlamentet”

– fogalmazott a volt miniszterelnök a péntek este kiadott közleményében.

A vizsgálóbizottság előtt márciusban azt elismerte, hogy félrevezette a parlamentet, azt azonban tagadta, hogy szándékosan tette volna. „Nem hazudtam, és azt hiszem, hogy ezt szívük mélyén a bizottság tagjai is tudják” – írta most, a lemondása után is.

Boris Johnson – Fotó: Justin Tallis / AFP
Boris Johnson – Fotó: Justin Tallis / AFP

A brit újságok 2021 decemberében írták meg, hogy a járványügyi lezárások alatt több kormányzati épületben, illetve a miniszterelnöki rezidencián is illegális összejöveteleket tartottak, egy vagy több ilyenen pedig részt vett maga a miniszterelnök is.

A partygate néven elhíresült botrány következtében Johnsonnak pénzbírságot is kellett fizetnie, végső soron pedig hozzájárult tavaly nyári bukásához.

Johnsont azzal vádolták később, hogy szándékosan és súlyosan félrevezette a parlamentet, amikor azt állította, az összejövetelek során betartották az érvényben lévő Covid-szabályozásokat. Egy parlamenti vizsgálóbizottságot állítottak fel, amelyet Johnson „kengurubíróságnak” nevezett a péntek esti közleményében, és azt állította, hogy a bizottság célja a kezdetektől fogva az volt, hogy őt bűnösnek találják.

A volt miniszterelnök márciusban közzétett 52 oldalas védekezésének legfontosabb állítása az volt, hogy tudtán kívül szegték meg a szabályokat az összejöveteleken. Szerinte semmilyen dokumentum nem utal arra, hogy figyelmeztették vagy tájékoztatták volna arról, hogy valamelyik esemény megszegte volna a járványügyi szabályozásokat. Ő maga pedig csupán hallgatott a tanácsadóira, akik biztosították arról, hogy az összejövetelek legálisak.

A lemondása után időközi választást írnak ki a választókerületében. Johnson 2019 júliusától 2022 szeptemberéig volt miniszterelnök, és 2001 óta parlamenti képviselő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!