Lviv kormányzója szerint az elárasztott települések lakói nem akarnak menekülni

2023. június 7. – 16:58

Másolás

Vágólapra másolva

Nyilvános üdvözletben várja a Herszon megyéből evakuáltakat Lviv kormányzója, Makszim Kozickij. Tudomása szerint azonban eddig csak néhány család érkezett hozzájuk a nyugat-ukrajnai megyébe – erről Telegram-bejegyzésében írt, amit a Guardian is idézett:

„Eddig 29 települést árasztott el a víz Herszon megyében. Éjszaka egy méterrel nőtt a vízszint a megye központjában. Szakértők szerint a helyzet tovább romolhat, de az emberek nem akarnak menekülni, és készek maradni – annak reményében, hogy a vízszint egyszer le fog csökkenni.”

A helyiek megsegítésére 700 víztisztító berendezést küld Lviv megye a herszoniaknak. Emellett Kozickij arról is írt, hogy az érintetteknek bármikor készek lakhelyet, ételt, tiszta ruhákat és más segítséget is nyújtani Lviv megyében. „Együtt vagyunk. Együtt mindent átvészelünk” – írta a megye kormányzója.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!