Bombázzák a Dnyeper partját az oroszok, hogy ne meneküljenek a helyiek az ukrán oldalra

2023. június 7. – 13:45

Másolás

Vágólapra másolva

Csónakokkal menekülnek az oroszok által megszállt településekről a Dnyeper (Dnyipro) folyó túlpartjára a helyiek, írja a Sky News. A brit hírtévé tudósítója két csónak utasaival is beszélt, akik azt mondták, menekülésük közben az oroszok folyamatosan bombázták a partokat, és megpróbálták ellopni a csónakjaikat.

Csónakban menekíti a rendőrség a helyieket Herszon megye ukrán ellenőrzésű területein – Fotó: Stringer / Reuters
Csónakban menekíti a rendőrség a helyieket Herszon megye ukrán ellenőrzésű területein – Fotó: Stringer / Reuters

„Borzasztó volt. Ezek idióták” – mondta egy Olga nevű nő, aki anyjával, a 89 éves Tamarával kötött ki az ukránok által ellenőrzött Herszonban. Olga még sok más jelzővel is illette a menekülő helyieket fegyverrel visszatartani próbáló megszálló csapatokat.

Az ukrán hatóságok a partra érkezéskor begyűjtötték az útleveleket és a személyi igazolványokat is, ugyanis attól tartanak, hogy a menekülők mellett orosz szabotőrök is feltűnhetnek a csónakokban.

Az oroszok egyébként azzal vádolják az ukránokat, hogy drónokat vetnek be a Nova Kahovkában menekülő civil lakosság ellen, de ezt a hírt a hitelességében megkérdőjelezhető orosz állami hírügynökségen kívül senki nem erősítette meg.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!