Ukrán sejtek szabotázsakciókra készülnek Oroszországban

2023. június 5. – 13:54

Másolás

Vágólapra másolva

Amerikai hírszerzési források szerint Ukrajna kiépített egy ügynökhálózatot Oroszországban, tagjai orosz célpontok elleni szabotázsakciókra készülnek, és az ehhez szükséges felszereléssel, például drónokkal mostanában látják el őket. Washingtonban biztosra veszik, hogy azokat a drónokat is Oroszországon belül indították el, amelyek tizenhat perc különbséggel felrobbantak a Kreml fölött május elején. A támadás nem okozott valódi kárt, hivatalosan a két eszközt megsemmisítették.

Az egyelőre nem világos, hogy az elmúlt napokban végrehajtott egyéb dróntámadásokat – köztük egy Moszkva melletti lakónegyedet és egy dél-oroszországi olajfinomítókra mért csapást – szintén Oroszországon belülről indították-e, vagy az ukránbarát ügynökök hálózata áll mögöttük.

Arra nincs egyértelmű válasz, hogyan sikerült Ukrajnának az ellenséges vonalak mögé juttatnia a drónokat, de két forrás is tudni véli, hogy jól bejáratott csempészútvonalakat alakítottak ki, amelyeken keresztül drónokat vagy alkatrészeket lehetett Oroszországba küldeni, ahol azokat aztán összeszerelhették. Az orosz-ukrán határ hatalmas és nagyon nehéz ellenőrizni, így alkalmas a csempészetre – amit az ukránok az elmúlt évtizedben gyakran ki is használtak. (CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!