Hamis Putyin-beszéddel hekkelték meg Oroszország nyugati határán a tévé- és rádióadókat

2023. június 5. – 20:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Krím félszigeten az ukrán ellentámadásról, Oroszország nyugati megyéiben pedig hadiállapot bevezetéséről szóló üzenetekkel hekkelték meg a tévéállomásokat.

A New York Post írt arról, hogy vasárnap este több orosz tévécsatornán is megjelent az a videóüzenet, amin több, ukrán harci felszerelésben lévő katona látható, amint a mutatóujjukat az ajkukhoz teszik, és azt mondják: „Cssss!”

A videó végén azt írták: „A tervek a csendet szeretik, az ellentámadás kezdetét nem fogjuk bejelenteni.”

Hétfőn pedig arról számolt be a Reuters, hogy Oroszország nyugati, az ukrán határhoz közel fekvő megyéiben egy hamis, feltehetően mesterséges intelligenciával generált Putyin-tévébeszédet játszottak be a tévé- és rádióállomásokon.

Az üzenet szerint „Kijev csapatai átlépték Oroszország határát”, a határ menti Rosztov, Belgorod és Voronyezs megyékben „bevezették a hadiállapotot”, és „országos mozgósítás” kezdődött, a lakosokat pedig arra kérik, „vonuljanak minél mélyebben Oroszország belső területeire”.

Az üzenetet tételesen cáfolta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő: „Egyáltalán nem volt semmiféle beszéd. Valóban voltak hekkelések több régióban” – idézi a Kreml szóvivőjének szavait a TASZSZ orosz állami hírügynökség, hozzátéve, hogy most már minden rádió- és tévéadó műsora helyreállt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!