Akadozik a propagandagépezet, de Oroszország még így is befelé megy az Ukrajna elleni háborúba

„A Z ellenzőinek meg kell érteniük, hogy nem fognak kegyelmezni nekik. Itt minden teljesen komoly: a koncentrációs táborok, az átnevelés, a sterilizáció” – mondta Karen Sahnazarov Putyin-párti szovjet-orosz rendező tavaly májusban, az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió harmadik hónapjában.

Tizenegy hónappal később viszont már így nyilatkozott: „Képzeljék el, hogy 1943-ban, a kurszki csata előtt a szovjet hallgatók csak Tigrisekről, Leopárdokról hallanak... hogy készülődnek, gyülekeznek... milyen lelkiállapotban harcolna így ellenük egy hadsereg? Valami nincsen rendben a védelmi minisztérium tájékoztatási politikájában.”

A valóság hosszú távon erősebb a propagandánál

Mivel Oroszországban igen könnyű bíróság elé kerülni, ha valaki ellenzi, kritizálja az Ukrajna elleni háborút – főleg, ha háborúnak nevezi, mert hivatalosan csak különleges katonai műveletnek lehet hívni –, igen beszédes, hogy a 71 éves, kezdetektől putyinista rendező nyilatkozata hogyan változott meg alig egy év alatt.

Az orosz propagandagépezetnek nincsen mérhető alternatívája a hagyományos sajtóban, hiszen a Kremllel kritikus médiumokat ellehetetlenítették, újságírók, elemzők sokasága kényszerült külföldre. Onnan működik a Novaja Gazeta és a Meduza is, oroszországi hozzáférésük korlátozott. A propaganda legnagyobb ellenfele így a valóság.

Az ugyanis az ellenvélemény elnyomása, kriminalizálása mellett is világos akár a Kreml legőszintébb híveinek is, hogy Ukrajnában a villámháborúnak tervezett rendkívüli katonai művelet a 16. hónapjába lépett, így nyilvánvalóan nem az történik, amit az orosz vezetés ígért.

Az első nagyobb megdöccenést az okozta, hogy minden korábbi nyilatkozat ellenére tavaly mégis mozgósították a hadra foghatók egy részét. Ez valójában már egy korábbi kudarc beismerése volt, mégpedig azé, hogy a tavaly február 24-én indított orosz invázió során bevetett legjobban kiképzett egységek, deszantosok, tengerészgyalogosok, a külső elhárítás és az orosz nemzeti gárda (Roszgvargyija) különleges egységei hatalmas veszteségeket szenvedtek már a kezdetekkor, ezért is kellett feladniuk március végén Kijev ostromát és a főváros környékét.

Azóta az orosz erőket további kudarcok érték – szeptemberben kiszorultak Harkiv megyéből, majd novemberben fel kellett adniuk Herszon városát (helyszíni riportunkat itt olvashatják), amelyet azóta a Dnyeperen túlról fenyegetnek ugyan, de újra elfoglalni a jelek szerint nincs esélyük –, és a veszteség egyes becslések szerint a halottakkal és súlyos sérültekkel együtt elérheti a 210 ezer főt.

Sok halott még több gyászolót jelent

Hivatalos adatok nem ismerhetők meg, mert egy korábbi törvénymódosítás értelmében a békeidőben elszenvedett háborús veszteség is titkosítható. A 210 ezer fő azonban már meglehetősen sok ember közvetlen veszteségét jelenti, akkor is, ha csak a legszűkebb családtagokat számítjuk, ráadásul a veszteség negyede már a mozgósított civilek köréből került ki, akik rendszerszinten csekély kiképzéssel, gyenge vagy jobb esetben saját forrásból beszerzett felszereléssel kerültek ki a frontra. A rokonok elől lehetetlen pusztán hírekkel elhallgatni a tényt, hogy fiuk/férjük/apjuk meghalt a háborúnak nem nevezhető háborúban, amelynek kijelölt céljai közül az orosz fél egyet sem ért el.

Változott az orosz állami propaganda nagyasszonyának is nevezett Margarita Szimonja retorikája is.

A Russia Today – a ma már holdinggá szélesedett RT – és a Szputnyik hírügynökség vezetője tavaly a harcok kezdetén váltig állította, hogy Kijevet az orosz erők lényegében bevették, Ukrajnát tulajdonképpen két nap alatt legyőzték.

Egy évvel később már arról kell beszélnie, hogy persze, sokan meghaltak az orosz haderő katonái közül, de hát így legalább valami esélyük volt arra, hogy valami hasznosat téve hazatérjenek, és különben is, bármikor meghalhatunk a stúdióban ülve is, meg hát a koronavírus több embert elvitt, mint a háború.

A putyinizmust pályafutása kezdetétől valló Szimonjan – aki 18 éve, mindössze 25 éves korában kapta meg a Russia Today vezető posztját – ugyan nem kritizálta Putyint, de azzal, hogy relativizálnia kell az életveszély fogalmát és bagatellizálnia az áldozatok szerinte is magas számát, a konkrétan Putyint érő vádak nélkül is egyértelmű beismerése annak, hogy a propagandának egyre nehezebb figyelmen kívül hagynia a valóságot.

Tavaly a mozgósításkor is volt már porszem a gépezetben, a Szimonjanhoz hasonlóan fekete öves – a kilencvenes években liberális, nyugatos demokrata újságíróként indult – Kreml-párti propagandistával, Vlagyimir Szolovjovval együtt kritizálták a mozgósítás menetét, de ezt akkor a klasszikus módon tehették, a jó cár, rossz bojárok megszokott értelmezésének megfelelően. Azaz Putyin intézkedése helyes, csak hát alacsonyabb szinten ezt hanyagul valósítják meg a parancsnokok, csinovnyikok.

Putyint is eléri a kritika

Újabb szintet jelent Konsztantyin Zatulin nyilatkozata a múlt heti oroszországi „Milyen Ukrajnára van szükségünk” elnevezésű fórumon. A veterán politikust sem lehet kormányellenességgel vádolni, a kormányzó Egységes Oroszország (JeR) parlamenti képviselője, a határon túl élő oroszokkal való kapcsolattartásért felelős bizottság tagja, a Független Államok Közösségének tagjaival való kapcsolattartásért felelős bizottság helyettes vezetője.

Zatulin az első olyan kormánypárti politikus, aki nyíltan megfogalmazta az Ukrajna ellen indított háború kudarcát. Az általa a fórumon elmondottakat érdemes részletesen idézni:

„Mik voltak a hivatalosan is bejelentett célok a különleges katonai művelet kezdetekor? Mindannyian emlékeznek: nácitlanítás, Ukrajna demilitarizálása és semlegessé tétele, a donyecki és luganszki népköztársaságok lakóinak védelme, akik folyamatosan szenvedtek.

Melyik pontokat valósítottuk meg mindebből? Egyiket sem. Sőt, van, amelyik már értelmét is vesztette. Például Ukrajna semlegessége. Mi értelme van fenntartani ezt a követelést? Semmilyen. Ukrajna már nem lesz semleges, ha fennmarad.

És akkor tegyük fel a kérdést, ha már felmerült, hogy Ukrajna már nem is létezik a maga államiságában. Maradhat Ukrajna Zelenszkij vagy utódja vezetése alatt mindazok után, ami történt, vagy nem? Marad, most megmondom. Mert az az erő, amelyet ezzel szemben sikerült kifejteni, nem elég. Tehát marad!”

„Különböző vélemények vannak erről, ez az ön véleménye” – vágott közbe a moderátor, ez mostanában előfordul, amikor kritikus megnyilatkozást hallanak, tartva attól, hogy rajtuk csattan, ha szó nélkül hagyják.

„Pontosan, ez az én véleményem, nem másokét mondom. Csak a sajátomat, nem kell külön hangsúlyoznia. Marad tehát (Ukrajna Zelenszkij vagy hozzá hasonló utódja alatt), és a mi országunk vezetése erről nem beszél, jól is teszi. De annak alapján, ami történik, látható, hogy ezt a vezetés pontosan érti.”

A Kreml-pártiak szerint is zsákutcában Oroszország

Zatulin emlékeztetett, hogy a különleges katonai művelet alapvetése az volt, hogy a beavatkozás nyomán az ukrán állam szétesik, „és különösebb áldozatok nélkül elérjük azt, amit nem sikerült elérni nyolc év alatt, amíg a minszki megállapodások megvalósításán dolgoztunk. Sajnos ez a terv nem valósult meg. Alapjaiban nem volt reális. Most nem akarom azokat pellengérre állítani, akik ezt a tervet megalkották, elég annyi, hogy nem valósult meg.”

Ezután beszélt arról, hogy Zaporizzsja és Herszon megyéket hivatalosan Oroszországhoz csatolták (amit a nemzetközi közösség nem ismer el), eközben Herszon városát feladták, Zaporizzsja városát el sem érték. Márpedig ha Moszkva hivatalosan magához vonta ezeket a területeket, akkor kénytelen ezt meg is valósítani, máskülönben az a vereség beismerése lenne.

Ám ezeknek a területeknek a megszerzése már nem is lehet elég, mondta Zatulin, ami első ránézésre háborús beszédnek tűnik, valójában a zsákutcára mutatott rá, amelybe Oroszország került. Ha Oroszország el is foglalja az igényelt négy megye – Donyeck, Luganszk, Herszon, Zaporizzsja – teljes területét „az mit jelent nekünk? Nyugodtak lehetünk a maradék Ukrajna mellett? Persze hogy nem!” – mondta az Ukrajna elleni invázió miatt nyugati szankciós listára tett politikus, megjegyezve, hogy más utat kell találni.

Zatulin nyilatkozatából kiderül, hogy a Kreml szempontjából ő sem igen lát mást, mint kényszerpályát, amelyen tovább kell menni – bár nyilatkozatából az is kitűnik, hogy ezt se nem helyesli, se nem támogatja, mert ma már lehetetlennek tartja –, de vannak már olyan hangok is, amelyek a kudarcot beismerve a hadművelet befejezését javasolják, most már az állampárti – másmilyen tavaly óta végképp nem létezik – tévében is.

„A mai politikai rezsim mellett nem térhetünk vissza Európába. Egyszerűen másik vezetést kell választani, amelyik véget vet ennek a történetnek, és normális kapcsolatot épít ki az európai országokkal, és minden a helyére kerül.”

– ez az eddigi legegyértelműbb nyilatkozat az orosz televízióban a háború bármi áron való befejezéséről, igaz, ezt nem aktív, hanem egykori parlamenti képviselő, Borisz Nagyezsgyin mondta, aki jelenleg moszkvai önkormányzati képviselő, emellett a Regionális Projektek Intézetének vezetője. A műsorvezető itt is igyekezett elhatárolódni a hallottaktól, ahogyan egy másik műsorban is, amikor a meghívott elemző arról beszélt, hogy „Oroszországnak most egész egyszerűen nincsenek meg a forrásai arra, hogy Ukrajnát ellenőrzése alá vonja. Minél előbb vége ennek a helyzetnek, annál kisebb a kár, annál kevesebb halott, sérült, megnyomorított ember lesz Oroszországban és Ukrajnában is.”

„Jól értem tehát, hogy a győzelem az a mielőbbi…” – vágott közbe a műsorvezető.
„...befejezése a különleges katonai műveletnek” – zárta rövidre a mondatot az elemző, hagyva, hogy az általa elmondottakat a műsorvezető győzelemnek nevezze.

A szeparatisták is kudarcról beszélnek

Nem ilyen megengedő az egykori KGB-t megjárt, Moszkvából küldött első szeparatista donyecki vezető, Igor Girkin (mozgalmi nevén Sztrelkov), aki hosszabb ideje az orosz vezetés totális kudarcáról beszél, egyértelműen használhatatlan blöffnek nevezve az atomfegyverekkel való orosz fenyegetést. Girkin ezt birodalmi szempontból teszi – mondván, azért is elfogadhatatlan, mert ha Ukrajnában vetne be atomot Oroszország, akkor azt a saját területén tenné, hiszen Ukrajna Girkin értelmezésében Oroszország területe.

Nyilatkozata azért is fontos, mert megmutatja, hogy a Kreml eddigi politikáját nemcsak az eleve ellenzők, a könnyű győzelemben bízók, de a legradikálisabbak is kudarcnak tartják, miközben a vezetést és részben a társadalmat a tehetetlenségi erő viszi tovább a háborúban. Utóbbiban viszont nagy szerepe van a működő propagandagépezetnek, amely mostanra elérte, hogy sokan azok közül is inkább a háború folytatását fogadják el, akik egyébként ostobának és végzetesnek tartják Ukrajna megtámadását. Ez derült ki a Meduza legutóbbi cikkéből, amelyben a Kreml politikáját egyébként ellenző olvasóikat kérdezték. Érvelésük központi eleme, hogy most már Oroszország léte a tét, a háborút elindítani őrültség volt, de elveszíteni még rosszabb lenne.

Ez bizonyos mértékig a Kreml sikere, amely azóta, hogy tavaly ősszel részleges mozgósítást hirdetett, igyekszik a második világháborúval, pontosabban az 1941-től, a Szovjetunió megtámadásától 1945-ig, Németország kapitulációjáig tartó, Nagy Honvédő Háborúval párhuzamba állítani az Ukrajna ellen elindított háborút. A gyarapodó kritikus nyilatkozatok azonban azt mutatják, hogy ez a propagandagépezet egyre nehezebben tartja egyben a Kreml realitásokkal szembemenő értelmezését.