Rádiójelek Kalinyingrád felé és hadihajók – orosz szál merült fel a felrobbantott Északi Áramlat ügyében

Legfontosabb

2023. május 3. – 18:13

Rádiójelek Kalinyingrád felé és hadihajók – orosz szál merült fel a felrobbantott Északi Áramlat ügyében
Az orosz haditengerészet balti-tengeri flottájába tartozó SS-750-es tengeralattjáró-mentő hajója – Forrás: Ukrainian Military Center

Másolás

Vágólapra másolva

Egy oknyomozó dokumentumfilm szerint az Északi Áramlat felrobbanása előtti napokban olyan orosz hadihajók tűntek fel a gázvezetékek környékén a Balti-tengeren, amelyek víz alatti műveletek végrehajtására is képesek. A BBC által szemlézett oknyomozás szerint a hajókat az orosz haditengerészet lehallgatott kommunikációs csatornáin keresztül fedezték fel 2022. szeptember 21-én és 22-én.

Ez persze nem elegendő bizonyíték egy esetleges orosz beavatkozás bizonyítására, de további kérdéseket vethet föl azzal kapcsolatban:

ki áll a tavaly szeptember 27-én felrobbant gázvezetékek elleni lehetséges támadás mögött?

A robbanások működésképtelenné tették az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat két gázvezetékét. Az okok továbbra is tisztázatlanok, a robbanás pontjánál pedig még mindig vizsgálódnak a környező országok. Hivatalosan eddig csak annyit tudni az esetről, hogy minden bizonnyal nem baleset, hanem szabotázs okozta a robbanásokat.

Bár korábban amerikai és ukrán beavatkozásról is volt szó a sajtóban, most egy esetleges orosz érintettségre utalnak nyomok egy észak-európai közös oknyomozás szerint. A dán DR, a norvég NRK, a svéd SVT és a finn Yle újságírói az angol Cold Front nevű podcasttal együtt tárták fel a gyanús orosz hajómozgások részleteit.

Rádiójeleket küldtek Kalinyingrád felé

Tavaly június és szeptember között több olyan orosz hajó is megfordult a Balti-tengeren, melyek úgynevezett „szellemhajóként” mozogtak, azaz kikapcsolták az adóvevőiket. Azonban az oknyomozó újságíróknak a kutatómunkájuk során mégis sikerült rádiójeleket elcsípniük – ezeket pedig az orosz haditengerészet bázisai, elsősorban Kalinyingrád felé küldték.

Többek között ilyen hajóként futott tavaly nyáron a Balti-tengeren a Szibirjakov nevű orosz haditengerészeti kutatóhajó, az SB-123-as vontatóhajó, valamint egy harmadik hajó az orosz haditengerészeti flottából, amit nem tudtak pontosan beazonosítani.

Az SB-123-as vontatóhajó – Forrás: Ministry of Defence of the Russian Federation
Az SB-123-as vontatóhajó – Forrás: Ministry of Defence of the Russian Federation

Az első ilyen jelet június 7-én észlelték egy Kalinyingrádból kifutó hajó felől, amely először közvetlenül az Északi Áramlat 2 nyomvonala felett haladt, majd északabbra, az Északi Áramlat 1 közelében észlelték. A hajó órákat töltött a 80 méterrel a vízfelszín alatt húzódó gázvezeték közelében. Egy hétre rá, június 14-én ugyanezen a környéken fedezték fel a Szibirjakov nevű kutatóhajót, ami egészen másnapig a helyszínen maradt.

A Szibirjakov a szakértők szerint képes egy terület megfigyelésére és feltérképezésére is a víz alatt, sőt, egy kisebb víz alatti járművet is el lehet indítani róla. Tengeralattjárók támogatására és mentésére is szokták használni a kutatóhajót.

Az orosz hajók mozgását nyomon követte egy nyugalmazott brit haditengerészeti hírszerző is, aki szerint a júniusi rádiókommunikáció mintázata arra utalhat, hogy egyes pontokon „műveleti fázisban” voltak az oroszok.

Három hónappal később, 2022. szeptember 21-én este hajózott ki egy SB-123-as orosz vontatóhajó a területre, amely az oknyomozó újságírók szerint feltételezhetően ott töltötte az éjszakát, és egészen szeptember 22. délután 14 óráig a vezetékek robbanásának helyszíne körül tevékenykedett. Az újságírók szerint ezt nemcsak az elkapott rádiójelek támasztják alá, de műholdfelvételek és egyes németországi jelentések is.

Sőt, a dán Védelmi Parancsnokság a dokumentumfilm megjelenésével egy időben közzétett egy beszámolót, ami szerint 2022. szeptember 22-én egy Kalinyingrádból kihajózó SS-750-es orosz tengeralattjáró-mentő hajó Bornholm sziget közelében tartózkodott. A sziget partjainál öt nappal később, szeptember 27-én robbant fel a gázvezeték.

Volt már elmélet amerikai és ukrán beavatkozásról is

Az oknyomozó újságírók hozzáteszik, hogy ez még nem lenne eléggé meggyőző bizonyíték ahhoz, hogy azt mondhassuk, Oroszország állhatott az Északi Áramlat felrobbanása mögött. Azonban szerintük a szokatlan orosz tengeri jelenlét sok kérdést felvethet ezzel kapcsolatban.

Egy korábbi dokumentumfilmjében az oknyomozó csapat bemutatta azt is, hogyan térképeztek fel orosz hajók szélerőműveket az Északi-tengeren egészen Nagy-Britannia partjaiig.

Oroszország persze tagadja, hogy bármiféle köze lenne a vezetékek felrobbanásához, és más nemzetközi szereplő sem vállalta magára az Északi Áramlat körül történt esetért a felelősséget.

Közvetlenül az eset után ugyan néhányan Oroszországra mutogattak, de később, februárban egy legendás amerikai újságíró azt vette végig egy cikkben, hogyan robbanthatta fel szerinte az Egyesült Államok az Északi Áramlatot. Pár héttel később, március elején pedig olyan jelentéseket tettek közzé egymástól függetlenül amerikai és német oknyomozó csapatok, amelyek szerint Ukrajnába vezetnek a szálak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!